Az önkormányzat fizeti az uszodaszámlát

  • img

Annak ellenére, hogy egy 2005 májusi igazságügyi szakértői vélemény szerint is kivitelezési hibák miatt ment idő előtt tönkre a dunafüredi ötven méteres uszoda burkolata, teljes egészében a százhalombattai önkormányzatnak kell fizetnie a felújítás 43,7 millió forintos költségét.

Az eredeti kivitelező Vegyépszer Rt nem ismerte el, hogy anno nem megfelelő anyagokkal illetve technológiával dolgozott, és elutasította a költségek – legalább egy részének – átvállalását. Ezt azzal magyarázta, hogy az önkormányzatnak a garanciális időszakban kellett volna jeleznie, hogy nem tartja megfelelőnek a kivitelezést, másrészt szerintük a VSZK nem kezelte megfelelően a medencét.

Mint ismeretes, az uszodát már nyáron is csak egy hónappal a szezon indulása után lehetett használatba venni, télire pedig csak azért fedték le, hogy az időjárástól függetlenül el lehessen végezni a burkolat teljes felújítását. Ennek elvégzését a közbeszerzési eljárás eredményeként a HATHOR ’95 Építőipari Fővállalkozó Kft-re bízta a Polgármesteri Hivatal. A szerződés szerint április 28-ig kell befejezniük a munkát.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák