Valamivel több, mint egy hónappal a helyi „Tiszta udvar, rendes ház” és a „Virágos Százhalombatta” díjak kiosztása után, október 28-án városunk vehette át a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő verseny fődíját. 2012-ben Százhalombatta, és a falu kategória győztese, Lövő fogják képviselni Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe).
A mára mozgalommá nőtt versenyben több száz település vesz részt. Martonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója elmondta, a díj komoly hazai és nemzetközi ismertséget hoz a győztes települések számára. Százhalombatta a kezdetektől, a kilencvenes évek elejétől vesz részt a versenyben, amelyben a legtöbb esetben kapott is valamilyen elismerést. Az idei kiírás kiemelt témája a főtér és főutca összképe volt.
Aki itt él, pontosan tudja, mivel érdemelte ki a város ezt a rangos elismerést – mondta Prutka János, a Virágos Magyarországért mozgalom elnöke. Különösen fontosnak tartja, hogy minél többen meglássák az iparvárosként ismert Százhalombatta ezen oldalát. Úgy látja, városunk bátran és jó eséllyel állhat ki országunk képviseletében a nemzetközi versenyen is. A szigorú, de igazságos zsűri értékelte a zöldfelületek kialakítását és gondozottságát, harmóniáját az épített környezettel, a magyar nemesítésű növényfajták használatát. Elemezték az önkormányzati ráfordításokat, a helyi intézmények és vállalkozások részvételét. Kiemelt szempont óvodáink, iskoláink környezettudatossága, a civilközösségekkel és a lakossággal való kommunikáció és együttműködés a virágos városkép kialakításában. Felmérték a környezetgazdálkodás, a megújuló energia felhasználásának mértékét, a növényvédelem megoldásait. A széleskörű tájékozódást egészítette ki az az általános benyomás. A szakmai grémium turisztikai szempontok szerint is értékelte a rendezettséget és a tájékoztatást.
Kunczené Fellegi Katalin, a mozgalom magyarországi fővédnöke Tökölről rendszeres látogatója, régi ismerője városunknak. Pontosan látja, mekkora fejlődésen ment keresztül Százhalombatta az elmúlt évtizedekben. Hozzátette, azt is tudja, mindez valójában nem pénz kérdése, hanem összefogás, hozzáállás és sok munka eredménye.





























