Hova tovább?

  • img
  • img
  • img

Ebben a tanévben 248 diák fejezi be az általános iskolát Százhalombattán. Az önkormányzat által szervezett november 7-i Városi Pályaválasztási Fórumon hat – helyi és környékbeli – középiskola mutatkozott be.

- Nem lehet szörnyűbb, mint olyan munkával tölteni az időt, ami nem tesz boldoggá. A felelős iskolaválasztáshoz próbál segítséget adni a már hagyományos interaktív találkozó – mondta Vezér Mihály polgármester, majd hozzátette, szeretné, ha tanulmányaik után a diákok visszatérnének és Százhalombattát gyarapítanák a megszerzett tudásukkal.


A legnagyobb változás az érdi Kós Károly Szakképző Iskola életében történt, ahol az érdi rendőrséggel karöltve rendészeti képzés indult az idén. Innen az érettségit követően Ady-ligetre vagy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre jelentkezhetnek a diákok. A másik újdonság a sporttagozat, ami a környékbeli sportolóknak biztosít tanulási lehetőséget. Dósa Edit igazgatóhelyettes kiemelte, a Kós olyan szakmákat kínál, amikre mindig szükség lesz. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre, amihez az iskola tanműhelyein túl, a környékbeli vállalkozások is lehetőséget biztosítanak. Szerződést kötnek a diákokkal, akik munkájukért fizetést és étkezési utalványt is kapnak. A hiányszakmákat – villanyszerelő, festő- mázoló-tapétázó – tanulók plusz ösztöndíjban is részesülnek.


A szintén érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium európai uniós pályázati forrásból alakíthatott ki korszerű biológiai és kémiai laboratóriumot – számolt be Szilasné Mészáros Judit igazgatóhelyettes. A VMG mindig is híres volt a természettudományi képzésről, amit most még komolyabb szakmai háttér erősít. Az iskolában az angol és német mellett, a diákoknak lehetőségük van oroszul, latinul, franciául, és szakköri keretek között portugálul is tanulni. A gimnázium az idén 50 éves. Ezt november 26-án nagyszabású gálával ünneplik, amire szeretettel várnak mindenkit, akinek az elmúlt öt évtizedben kapcsolata volt a VMG-vel.


Szintén nagy múltra tekinthet vissza az idén 110 éves budafoki Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola. Az ország borászainak 60 százaléka ebben az intézményben végzett - mondta Simon Zsófia marketingszakértő és rendezvényszervező. A végzősök saját borukkal vizsgáznak, amit a tangazdaság szőlészetében, a modern laborban és a borospincében maguk állítanak elő. A budafoki iskola megbízható lépcsőfok a Budapesti Corvinus Egyetem élelmiszer- és kertészettudományi képzései felé.


A pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskola tanulói közgazdasági, kereskedelmi-marketing, informatikai és jogi alapismereteket szerezhetnek – számolt be Csányi Kálmán igazgató. A korszerű, munkaerő-piaci igényekhez alakított ismeretanyag elsajátítása érettségivel zárul. A szakmai alapozást követően a tanulók OKJ-s képzés keretében sajátíthatják el még magasabb szinten a választott szakmát.


A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó először a nyolcosztályos gimnáziumra hívta fel a figyelmet, ahova az idén 4. osztályos tanulók jelentkezését várják. A gimnázium erősségei a nyelv- és a természettudományos oktatás. Előbbit nyelvi előkészítő évfolyam, nyelvi táborok, cserediákok, anyanyelvi tanárasszisztensek segítik, míg a természettudományi terepgyakorlatokhoz többek között a MOL és az állatkórház nyújt segítséget. A közepes méretű tagozaton a tanárok név szerint ismerik a diákokat, személyesen követik és támogatják fejlődésüket. Az érettségin és a nyelvvizsgán túl, a sikeres továbbtanulás a gimnázium fő célja.


A Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium bemutatásakor dr. Horváth Béla igazgató a széleskörű kínálatot hangsúlyozta. A két általános gimnáziumi osztály mellett a vegyipari gépész, ügyintéző-titkár és informatikusképzésben használható tudáshoz, elhelyezkedési lehetőséget biztosító szakmához juthatnak a diákok. A nyelvi előkészítő évfolyammal és az érettségit követő technikusi képzéssel együtt egy diák akár hét éven át is tanulhat az intézményben, ahonnan nyelvvizsgával is felvértezett, kész munkavállalóként távozhat.


A 2012/13. tanév felvételi rendjéről Bessenyeiné Kocsis Erika, Polgármesteri Hivatal munkatársa tájékoztatott. A középiskolai jelentkezés határideje: 2011. december 10. Az egységes központi írásbeli felvételi időpontja 2012. január 21. szombat, 10 óra. Pótidőpont: január 26. 14 óra. Ennek eredményéről február 9-ig kapnak értesítést a tanulók. Az általános iskoláknak február 17-ig kell továbbítaniuk a jelentkezési lapokat a középiskolákba, ahonnan március 13-ig kerül nyilvánosságra az ideiglenes felvételi jegyzék. Ezt követően március 14. és 19. között lehet módosítani a tanulói adatlapot. A középiskolák április 25-ig tájékoztatják a jelentkezőket a felvételi eredményekről.


Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyolcosztályos gimnáziumi képzésére az idén 4. osztályos diákoknak szintén december 10-ig kell jelezniük felvételi szándékukat. Ők január 20-án tesznek írásbeli vizsgát, amit szóbeli meghallgatás követ, ahova a szülők is elkísérhetik gyermeküket.
Az iskolákról, nyílt napokról, felvételi követelményekről az intézmények honlapján található bővebb tájékoztatás.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák