Hosszú hétvégét tudhat maga mögött az SZTC Táncszakosztálya, versenyzéssel töltötték november 19-ét és 20-át.
Szombaton az MLTSZ Őszi Kupa országos versenyén vettek részt, Budapesten, majd este ugyanitt a Bajnokok Gálájára is meghívást kaptak a tavalyi díjnyertes koreográfiával, amelyet a Duna TV is rögzített és egy későbbi időpontban műsorra tűz.
A versenyen 15 koreográfiával indultak, amelyből 4 első, 6 második, 3 harmadik és egy 4. valamint egy 5. helyezés született. A reggel nyolctól éjfélig tartó megmérettetés után, másnap a VI. Klauzál Kupa országos amatőr táncversenyen vettek részt két formációval. A gyerek open kategóriában 3. helyezést, míg a juniorban az első helyet sikerült megszerezniük.



