Japán csengettyűsök Besnyőn!

Alig távoztak német vendégeink, újabb külföldi előadók látogatnak Besnyőre. Ezúttal Japánból várjuk a Matsumoto Együttest, akik a hagyományos adventnyitó koncert keretében mutatják be műsorukat. Különlegesség, hogy három olyan szám is felcsendül, amelyben a Szironta Együttes is részt vesz magyar csengettyűkkel.


A koncert időpontja: 2011. november 25. 16 óra

Már több mint egy éve merült fel annak a gondolata, hogy egy japán együttes érkezzen Besnyőre. Egy hazánkban élő vállalkozó, Keijiro Takaku közreműködésével, a Kodama-gakki hangszerbolt szervezésében érkezik hozzánk a Nagano prefektúrából, Matsumoto városából érkező 23 fős formáció. Ahogy az együttes írta, az európai látogatásuk egyik fő célja az, hogy megismerkedhessenek a Szirontával és egy hosszú távú kapcsolatot alakíthassanak ki. Az Isao Kodama vezette együttes 2008-ban alakult, karmesterük Akira Nagaoka.


A besnyői koncert 2011. november 25-én, 16:00-kor kezdődik, helyszíne az ünnepi díszbe öltöztett besnyői Faluház lesz. A műsorban a karácsonyi hangulatot idéző dallamok mellett egyéb klasszikusok és a japán zeneirodalom darabjai is műsorra kerülnek.

Nagy öröm a Szironta számára, hogy ilyen messzire is eljuthatott a híre, hiszen ahogy a magyarországi kapcsolatuk, Keijiro Takaku írta, az internet segítségével találta meg a magyar csengettyűket. Szintén neki köszönhettük a magyarországi japán nyelvű folyóiratban megjelent 1 oldalas cikket a hangszerről és együttesünkről.

Nekünk, besnyőieknek csak pár száz méter eljutni a faluházba. Tegyük meg ezt a pár száz métert, és tiszteljük meg a légvonalban is több mint 7000 km-ről érkező együttest, hallgassuk meg, hogyan szólnak együtt a magyar és az amerikai harangok!


A koncert ingyenes!
Helyszín: Faluház – 2456 Besnyő, Iskola köz 3.
Információ: www.csengettyu.hu; Tóth Zsuzsanna 06-20-579-57-28


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák