Megtelt a százhalombattai Szent István tér december 1-jén délután. Rengetegen voltak kíváncsiak a lélegzetelállító lézer show-val, ünnepi dalokkal, fényekkel és óriási adventi naptárral megnyíló karácsonyi vásárra.
Soha még ennyi fény nem köszöntötte az ünnepet a városban, de az önkormányzat a szokásos karácsonyi díszkivilágítás mellett valami újjal is szerette volna meglepni a battaiakat - mondta Vezér Mihály polgármester. Ezért készült el az ország legnagyobb adventi naptára, amit a városháza homlokzatára erősítettek fel. A tervek szerint minden nap egy-egy új ablak nyílik majd ki a kalendáriumon, amely egy jókívánságot rejt . A december 1-jei ablakot – a Nemzeti Sportváros címhez méltón - két világklasszis kézilabdázó, Kocsis Erzsébet és Radulovics Bojána leplezte le.
Kicsiknek és nagyoknak óriási élményt nyújtott a zenés lézer show, amely néhány percre még a hideget is feledtette a jelenlevőkkel, majd közös visszaszámlálás követett, aminek a végén egyszerre gyúltak ki a főtéren az ünnepi fények. A tervek szerint a közös "adventi gyertyagyújtásból" hagyomány lesz a városban.
Az elkövetkező hetekben számos kulturális program, ünnepi fények, meghitt hangulat és kirakodó vásár várja a városlakókat a főtéren – egészen karácsonyig.

































