Bizonyára sokan fontolgatták a falra mászás lehetőségét, amikor a karácsonyi ünnepek alatt elfogyasztott finom falatok után először a mérlegre álltak. Mások talán az első újévi számlák megérkezésekor szövögettek hasonló terveket, de a vizsgaidőszak napjait számláló egyetemisták, vagy a félévi bizonyítványra váró gyerekek és szülők fejében is megfordulhatott az ötlet. Ne gondolkodjanak sokáig, egy kis falra mászás mindenkinek jól eshet!
A kilencvenes évek közepétől már nem kell a hegyekbe utaznunk ahhoz, hogy kipróbálhassuk a falmászást. Egyre több helyen gyakorolhatjuk ennek a kiváló tevékenységnek a beltéri változatát. A termekben különböző anyagokból építik fel a falakat, amelyeken lyukakba szerelt "fogásokat" helyeznek el. Ezek könnyítik, vagy éppen nehezítik a falakon való különböző irányú mozgásokat.
Lehet, hogy többen máris visszavonulót fújtak, arra gondolva, hogy nincsenek megfelelő erőnléti állapotban ahhoz, hogy az akár 15 méter magasságba nyúló falakra feljussanak. A szakemberek azonban mindenkit megnyugtatnak, ez a mozgás kicsinek és nagynak, idősebbnek és fiatalabbnak sikerélményt nyújthat. A fára mászás vagy a kerítésen való átlendülés képessége gyermekkorunkban belénk ivódott. A mászófalon csak tovább fejlődik ügyességünk, kitartásunk, koncentrációnk, fizikai erőnlétünk, állóképességünk.
Ez a program családok és baráti közösségek számára is kiváló kikapcsolódási lehetőség – mondta dr. Rémesi Barbara, a Mászóbirodalom (Budapest, XI. Budafoki út 70.) ügyvezető igazgatója. Gyerekek akár már négyéves kortól is kipróbálhatják, hiszen jól képzett szakemberek és kiváló biztonsági felszerelések állnak a falmászók rendelkezésére. Munkatársaim mindenkit segítenek félelme, tériszonya legyőzésében. Mivel itt nincs szükség hirtelen, rövid idő alatt történő nagy erőkifejtésre, kisebb a sérülések kockázata, mint akár egy focipályán. Különösebb felszerelésre sincs szükség, de a kényelmes öltözék és egy vékony orrú edzőcipő megkönnyíti a mozgást.
Akik még az ünnepek alatt felszedett kilókat szeretnék ledolgozni a falmászás során, azoknak jó hírem van. Ez a sport a test minden izmát szinte egyszerre megmozgatja, arányosan formálódik a comb, a vádli, a fenék, az al- és a felkar. A vizsgákra készülők is jó, ha tudják, hogy a tankönyvek fölötti "görnyedés" utáni ellazulást is elérhetik, hiszen a falmászás már világszerte a gerincproblémák kezelésére alkalmazott módszer. Azok a felnőttek, akik a napi stressz levezetésére készülnek, vagy a szülők, akik egy-egy rossz jegy láttán falra másznának, megtehetik. Inkább itt, egy mászófalon, mint az irodában vagy a nappaliban. A különböző nehézségi fokú falakon, a falmesterek segítségével, minden korosztály képviselői megtalálhatják a kihívást, és a "Megcsináltam!"- élménnyel távozhatnak.













