Húsbavágó változásoknak nézhetünk elébe az ivóvízellátás és szennyvízkezelés központosítását szabályozó törvények miatt – mondta Kovács Lajos, a százhalombattai Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke a bizottság január 18-i tanácskozása után.
A jogszabályt már kihirdették, végrehajtási rendelet csak az év közepén várható, annyit azonban már biztosan tudni, hogy Százhalombattát és az itt élőket nagyon negatívan érintik a várható állami intézkedések. Hozzátette: a témáról részletesebben a későbbiekben szeretne nyilatkozni.
A szakbizottság azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy a Szákom Kft-hez olvadjon be a Batta-Invest Kft. Indoklásuk szerint a Szákom nagyobb infrastruktúrával és szakembergárdával, több tapasztalattal rendelkezik, ráadásul korábban már működtette az ipari parkot a cég. Az átszervezés 20-25 millió forintos megtakarítást jelentene éves szinten. Az előterjesztés másik alternatívája, hogy a Korshak Kft-be integrálják a Batta-Investet.
Elfogadták a tavalyi évben végzett csapadékvíz-elvezetési beruházásokról szóló beszámolót. A Kőrisfa utcában több mint száz folyóméteren 100 mm átmérőjű vezetéket építettek ki a belvíz gravitációs elvezetésére. A Jedlik Ányos utcában 330 méteren 400-asról 600-asra cserélték a főgyűjtő vezetéket, rekonstrukciót végeztek az Erkel körút 32. előtt, és 120 folyóméteren váltották ki a vezetéket a Tavasz utcában. A beruházások összértéke közel 75 millió forint volt.
Támogatta a bizottság a temetőbe és a Hun utcába tervezett csapadékvíz-elevezetési és partfal-rekonstrukciós munkálatok elvégzését. Négy millió forint elkülönítését javasolják a tervezésre, a közbeszerzési eljárás lefolytatása utáni kivitelezésre pedig 60 millió forintot javasolnak céltartalékba helyezni.
Elfogadták a 2005-től megvalósított, önkormányzat által támogatott energiatakarékos felújításokról szóló beszámolót. Kovács Lajos hangsúlyozta: ez volt a városban a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűbb és legnagyobb projektje. A mintegy 1,7 milliárdos önkormányzati támogatással megvalósított panelrekonstrukció több mint 5 000 lakást érintett, és több mint négyszáz családi ház vált energiatakarékosabbá közel 100 milliós önkormányzati ráfordítással. Összesen 116 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak a Radnóti, a Jedlik és a Gesztenyés úti társasházak, valamint az Erkel 32., amit szerkezet-megerősítésre, tetőszigetelésre, illetve csapadékelvezetésre fordítottak. Ha az önkormányzati támogatáshoz az egyharmados felújítások állami részét és a tulajdonosok önrészét is hozzászámoljuk, közel 4,5 milliárd forintos beruházás valósult meg a városban, amely nemcsak a lakók komfortérzetét javította, hanem az épületek rezsiköltségét is jelentősen csökkentette. Egy átlagos társasházban 25-60 százalékos energia-megtakarítás a felújítás eredménye, a legtöbb megtakarítást azokban az épületekben sikerült elérni, ahol fűtéskorszerűsítés is történt. A beruházások növelték az ingatlanok értékét és nagyon sokat javítottak a városképen. A bizottság mindenkinek köszönetét fejezte ki, aki az elmúlt évek során részt vett az energiatakarékos felújításokban, és javasolja a képviselő-testületnek azok folytatását. Kovács Lajos találkozót kezdeményezett a Társasházak Érdekvédelmi Egyesületével, mert, mint mondta, szeretné megismerni a folytatásra vonatkozó elképzeléseiket.



