Nem mondanak le a média-összevonásról

  • img

Nem fogadták el a helyi médiacégek költségcsökkentéséről szóló beszámolót a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság január 19-i ülésén, Százhalombattán.

Nagy Balázs elnök elmondta: konkrétabb javaslatokat vártak a kiadások csökkentésére, és arra tesznek javaslatot a tulajdonos önkormányzatnak, hogy fontolja meg újra a televízió, a rádió és az újság egy cégbe történő integrálását, a szakmai vezetők pedig keressék a regionális együttműködések lehetőségét az olcsóbb működés érdekében.


A bizottság tárgyalt a Batta-Invest Kft. integrálásáról is. Szerintük a három nagy önkormányzati gazdasági társaság jövőjéről az év második felében kellene dönteni, a vízi közmű és csatornatörvény életbe lépésével ugyanis várhatóan jelentősen átalakul a Szákom Kft. feladatköre, működése. A bizottság szerint a cégeket két nagy feladat, a vagyonkezelés és a városüzemeltetés alapján kellene átszervezni, és vagy egy holdingot hozni létre két üzletággal, vagy két céget a kétféle profilra. Nagy Balázs hangsúlyozta: ahogyan a média tekintetében, a gazdasági társaságok ügyében is félre kell tenni a politikát, és csak szakmai szempontok alapján hozni hosszú távú döntéseket.


Támogatták a temető csapadékvíz-elvezetését és a Hun utcai partfal megerősítését szolgáló beruházás elindítását. Nem döntöttek viszont a nagyrendezvények támogatásáról, mert a kiadások és a bevételek ismeretében szeretnének javaslatot tenni rá a 2012-es költségvetés megalkotása során.


Javasolják, hogy a képviselő-testület kössön együttműködési megállapodást a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft-vel, amely az Új Széchenyi Program keretében meghirdetett pályázati támogatások elnyerésében és a projektek menedzselésében nyújt díjmentes segítséget az intézményeknek, cégeknek és civil szervezeteknek. A tervek szerint a 2013 végéig tartó együttműködés keretében a kft. tanácsadói havi két napon állnának a helyi érdeklődők rendelkezésére a Batta-Intech központban, illetve a Polgármesteri Hivatalban, amellett folyamatos, közvetlen tanácsadással is szolgálnák azokat a helyi szervezeteket, amelyek már felvették velük a kapcsolatot. Az önkormányzat az együttműködés keretében csak a helyszínt biztosítaná számukra a havi kettő tanácsadói napra.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák