Új beíratási rend

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Idén is sok érdeklődő vett részt az önkormányzati beiskolázási fórumon, Százhalombattán február 20-án. A szülők megismerhették a beiskolázás folyamatának változásait.

Az idei évtől külön válik a jelentkezés és a beiratkozás aktusa. A jelentkezési lapok február 20-tól személyesen átvehetők az iskolákban, illetve letölthetők az intézmények vagy a város honlapjáról. A jelentkezési lapon összesen három iskolát lehet megnevezni, és az első helyen jelölt intézményben kell leadni március 2-ig, munkaidőben. A jelentkezéskor be kell mutatni a szülő és a gyermek lakcímkártyáját is.


A szabad iskolaválasztás mellett az igazgatók dönthetnek a felvételről az alábbi kötelezettségek mellett: fogadnia kell az iskolának a körzetében lakó, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyereket. A körzetekről az iskolák és a város honlapján tájékozódhatnak a szülők. Százhalombattán két iskola – az Arany János és a Kőrösi Csoma Sándor – fogad, az alapító okirataikban rögzített probléma-specifikus bontásban sajátos nevelési igényű gyermeket. Az ehhez szükséges nyilatkozatot a polgármesteri hivatalnál kell beszerezni. Ezen szabályokon túl bárkit felvehetnek az iskolák, amíg férőhelyük van.

A képviselő-testület, mint fenntartó határoz arról, hogy milyen létszámmal hány osztály indítható a következő tanévben. A jelentkezési lapok leadása után az iskolaigazgatók koordinációs megbeszélést tartanak, majd értesítik a szülőket a felvételről.


Beiratkozni április 25-én és 26-án kell. Az ehhez szükséges dokumentumokról időben kapnak tájékoztatást a szülők.


A beiskolázási fórumon Vezér Mihály polgármester hangsúlyozta, közösen kell felkészülnünk a 2013. január 1-jétől érvénybe lépő fenntartói változásokra. A városvezetés mindig is stratégiai területként kezelte az oktatást, aminek eredményei a tanulmányi versenyeken, a továbbtanulási arányban köszönnek vissza. Az átszervezést követően a személyi kérdések, a pedagógiai program jóváhagyása kikerül az önkormányzat hatásköréből.


- Ha tartani akarjuk az elért átlag feletti színvonalat, nem vonulhatunk ki a finanszírozásból – hangsúlyozta a polgármester.


Az iskolakezdés a családnak is komoly életmódbeli változásokat jelent – mondta Csór Gabriella, a Nevelési Tanácsadó vezetője, aki egyebek mellett kiemelte: nem érdemes egymáshoz hasonlítgatni a gyerekeket, az elvárásokat egyéni képességeikhez kell igazítani. A kisiskolás számára fontos a rendszeresség, a ritmus kialakítása. Ha tartósan megváltozik az újdonsült tanuló viselkedése, minden intézményben kérhetik iskolapszichológus segítségét.


A százhalombattai iskolák 2010 óta akadálymentesek, mindegyik rendelkezik szaktantermekkel, ingyenes könyvtárral, tartanak napközis ügyeletet, felsősöknek tanulószobai foglalkozást és nyári táborokat. Biztosítják a mindennapos testnevelést, azon belül az úszásoktatást. Minden intézmény rendelkezik honlappal, ahol további információkat találhatnak az érdeklődők.


A fórum végén bemutatkoztak a város négy általános iskolájának igazgatói és az induló nyolc első osztály leendő tanítói is. Az intézmények emellett külön standokon tájékoztató anyagokkal, videókkal várták kötetlen beszélgetésre az érdeklődőket.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák