Százhalombattáról indult útjára a Magyar Autóklub országjáró közlekedésbiztonsági programja március 20-án. A turné március 25-ig marad városunkban, és őszig még harminc településre látogat el.
A dunafüredi nagyáruház parkolójában felépített bázison egyszerre negyven gyerek ismerkedhet a közlekedés elméleti és gyakorlati szabályaival. Délelőttönként három csoportot, százhúsz diákot fogadnak a Magyar Autóklub munkatársai, hogy végigvezessék őket a feladatokon. Vezér Mihály polgármester saját keretéből támogatta a program helyi megvalósulását. Dr. Kovács Zoltán, a MAK főtitkára arra biztatta a gyerekeket, hogy tapasztalataikat adják tovább diáktársaiknak. Pátkai Zsolt alpolgármester a programnyitón reményét fejezte ki, hogy az oktatás a baleset számának csökkenését eredményezi.
A tanulók interaktív játékokon keresztül tapasztalhatják meg a közlekedési helyzetek veszélyeit. Délutánonként a városlakók előtt nyílik meg a pálya. A családok biztonságos körülmények között szembesülhetnek azokkal a fizikai törvényszerűségekkel, amik szükségessé teszik a közlekedési szabályokat és átélhetővé betartásuk fontosságát.

























