Törvényes fizetőeszköz: csokoládé

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Több ezer kilométeres utat kell megtennie, és több száz évet kell visszalépnie a történelemben annak, aki az istenek eledelét szeretné fizetőeszközként használni. Egy mostanában nyílt budapesti kiállítás segítségével azonban, pár óra alatt leküzdhetjük ezeket az akadályokat.

Az úti cél Közép-Amerika, ahol egy Dunántúl-méretű területen közel tizenötmillió ember élt. Időszámításunk után 300 körül kezdődött, és közel hatszáz évig tartott ennek a civilizációnak a legfényesebb időszaka. Ezt a korszakot mutatja be a "Maják – tündöklés és bukás" című kiállítás a VAM Design Center termeiben (Bp., Király utca 26.).


A tárlaton a legjelentősebb ősi amerikai népcsoport hétköznapjaiba, rituáléiba pillanthatunk be. Az építészet, a vallás, a kézművesség, a csillagászat, a matematika és a labdajátékok jellemzőivel ismerkedhetünk meg a feltárások eredményeképpen. A tárlatvezető segítségével megtudhatjuk, hogy a maja piramisoknak és a hieroglifáknak van-e közük az egyiptomiakhoz? Mennyire pontos a maja kalendárium, ami sokak szerint világvégét jósolt 2012-re? Igaz-e, hogy ismerték a kereket, de a szállítás megkönnyítésére nem használták, csak gyermekjátékokban kapott szerepet? Hogyan számoltak pontokat és vonalakat? Mennyit ért a csere-kereskedelemben egy tábla csokoládé?


Sokunknak talán barbár szokásnak tűnik, hogy a rituális labdajátékok nyertesének "jutalma" az volt, hogy feláldozták az isteneknek. Barátságosabb, bár a mai gondolkodásunknak meglepő az a szokás, hogy a kakaóivással, és a csokoládé fogyasztásával is isteneiknek mutattak be áldozatot a maják. A kakaóbabon kívül nagy értéke volt a kukoricának. A mondák szerint, ebből a terményből sikerült az isteneknek megalkotniuk az embereket. Szintén nagy értéket képviselt a zöldes színű jáde, amit maszkok készítéséhez, és fizetőeszközként is felhasználtak.


Mezei Tamás, a kiállítást szervező csoport, a Field Events tárlatvezetője szerint a replikák (az eredetit legjobban megközelítő másolatok) között sétálva, a kísérőt hallgatva, vagy az áldozótemplom régészeti ásatásait bemutató térben valóban sikerülhet egy időutazást tennünk. Egy maja ceremóniát felelevenítő film és a bejáratnál kapott ásatási napló kitöltése tovább gyarapítja ismereteinket a rendhagyó történelemórán.


A látogatók félóránként indulhatnak, a csoportoktól előzetes időpont-egyeztetést kérnek a szervezők. A kiállítás július 8-ig látogatható. 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák