„Paradox módon kedvezőtlen hatással volt az önkormányzatok pénzügyi helyzetére az európai uniós pályázatokhoz kapcsolódó beruházási aktivitás. Ez ugyanis olyan kötelezettségvállalásokat eredményezett, amelyeknél a visszafizetés fedezete nem biztosított” – nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke abban az interjúban, amelyet az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól adott. Mint mondta, a vizsgálat célja a helyzetértékelés mellett a megelőzés, az önkormányzatok működési kockázatainak felfedése és azok kiküszöbölésének segítése.
Az ÁSZ 2011-ben döntött az önkormányzati szektor rendszerszintű ellenőrzéséről, amelyben tavaly decemberben a megyei önkormányzatok, a főváros, valamint a megyei városok önkormányzatait vették górcső alá, most áprilisban pedig 63 város – köztük Százhalombatta - ellenőrzésének eredményéről tettek közzé jelentést. A második körben mind a 304 magyarországi várostól tanúsítványokat kértek be, és ezek közül választották ki azt a 63-at, ahol a számvevők ténylegesen elvégezték a vizsgálatokat. Az átfogó ellenőrzés során a pénzügyi helyzetet, az eladósodást, a működési, felhalmozási és finanszírozási kockázatokat vizsgálták, emellett tizenkét településen úgynevezett pilot ellenőrzéseket folytattak le, amelyek során egyszerre ellenőrizték a pénzügyi helyzetet, a belső kontrollrendszer kialakítását és a kontrollok működtetését, a tulajdonosi jogok gyakorlását, illetve a korábbi ÁSZ javaslatok hasznosítását.
A vizsgálatok legfőbb tapasztalataként említette Domokos László azt a tényt, hogy a célzott időszakban – 2007 és 2010 között – az önkormányzatok pénzügyi helyzete egyértelműen romlott, a kockázatok növekedtek. A gondok nagy részét az okozza, hogy az EU-s pályázatok túlfűtötték a beruházásokat a szűkös keretekhez képest. Sokszor nem a kötelező feladatellátás tárgyi feltételeinek fejlesztése, eszközhatékonyságának javítása volt a fejlesztések célja, hanem soha meg nem térülő, "presztízsberuházásokat" finanszíroztak. Nem szándékoltan ugyan, de az EU-s támogatások rossz közpénzügyi döntésekre csábítottak. Fokozódó ütemben nőnek az önkormányzati vállalatok adósságai, amelyek jelenleg az önkormányzati kimutatásokban nem is láthatóak. Budapest esete jól mutatja, hogy milyen fontos az önkormányzatok és cégeik együttes kezelése, az ÁSZ ellenőrzése ugyanis alapvetően rendben találta a Fővárosi Önkormányzat pénzügyeit, miközben a Budapest többségi tulajdonában levő cégek közül például a BKV mintegy 80 milliárd forintos adósságot halmozott fel. Ezeket a rejtett adósságokat természetesen időről időre ki kell fizetni. A konszolidációk komoly pénzügyi tehertételt jelentenek, és hozzájárulnak az adósság növekedéséhez is.
A százhalombattai vizsgálatot három számvevő, közel egy hónapon át végezte, és az annak eredményeiről szóló jelentés szerint városunk pénzügyi egyensúlya a vizsgált időszakban kiegyensúlyozott volt. A feladatokat az önkormányzat a Polgármesteri Hivatallal együtt 18 költségvetési szervvel és hat, kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság részvételével látta el. A folyó költségvetés egyenlege a 2007-2010. években – változó nagyságrendű – négy év alatt összesen 7,8 milliárd forint forrástöbbletet mutatott. Az önkormányzatnál a forrástöbblet minden évben fedezte a kötelezettségek megfizetését, valamint a megvalósított fejlesztések finanszírozását. A felhalmozási költségvetés egyenlege a vizsgált időszakban folyamatosan negatív volt, amely összesen 11,4 milliárd forint felhalmozási forráshiányt jelentett négy év alatt. A vizsgált időszakban az önkormányzat a befejezett fejlesztési feladataira 9,8 milliárd forintot fordított. A megvalósított beruházás és felújítás forrása 8,8 milliárd forint saját erő mellett mindössze 1 milliárd forint EU-s és hazai támogatás jutott. A négy év alatt megvalósított és a 2010. év végén folyamatban lévő fejlesztések finanszírozása a város számára likviditási gondot nem okozott.
A fejlesztésekhez kapcsolódó aktív pályázati tevékenység eredményeként a 2010. évet követő évekre 1,7 milliárd forint kötelezettséget vállalt az önkormányzat, amelyet 0,7 milliárd forint EU-s támogatásból, valamint 1 milliárd forint saját forrásból tervez finanszírozni. A pályázati és a saját forrásokat a szennyvíztisztító telep fejlesztésére, óvoda létesítésére, önkormányzati bérlakások felújítására, fejlesztési tervek elkészítésére fordítja.
Az önkormányzatnak a vizsgált időszakban pénzintézettel szembeni kötelezettsége nem volt, lejárt szállítói tartozással nem rendelkezett. Kezességvállalásaiból adódóan 2011. június 30-án 100 millió forint kötelezettsége állt fenn, amelyek teljesítésére – az adósok hiteltörlesztésének elmaradása esetén – a forrás rendelkezésre áll.
Az önkormányzati feladatellátásban részt vevő kizárólagos tulajdonú gazdasági társaságok közül három társaság pénzügyi helyzete nem volt stabil, emiatt az önkormányzatnak 2011-től 0,1 millió forint és 2,2 millió euró pénzintézeti kötelezettséget, valamint 40,6 millió forint szállítói tartozást kell rendeznie.
Az önkormányzat pénzügyi helyzete javítására bevételnövelő (helyi adók, valamint a lejárt tartozások behajtása) és kiadáscsökkentő (létszámcsökkentések és egyéb takarékossági) intézkedéseket tett. Az intézkedések együttesen 0,8 milliárd forinttal javították a pénzügyi egyensúlyi helyzetet.
A vizsgálat tapasztalatai, megállapításai alapján az ÁSZ a polgármesternek javaslatokat fogalmazott meg. Ezek szerint az önkormányzat pénzügyi egyensúlyi helyzete rövid és középtávon biztosított, hosszú távon azonban kockázatot hordozhat magában, amely időbeni felismerése, megelőzése intézkedéseket igényel. Ennek érdekében javasolják, hogy folyamatosan tájékoztassa a képviselő-testületet az önkormányzat pénzügyi egyensúlyi helyzetéről, kezdeményezzen szükség esetén intézkedéseket a pénzügyi egyensúly hosszú távú fenntarthatósága érdekében mutassa be félévente a képviselő-testületnek a kizárólagos tulajdonú gazdasági társaságai aktuális pénzügyi helyzetét, valamint tegye meg a szükséges és lehetséges intézkedéseket a tulajdonosi érdekek védelme érdekében.
Ujvári Józsefné számvevő kihangsúlyozta: javaslataikat a jelenleg stabil pénzügyi helyzet hosszú távú megőrzése érdekében tették, ugyanis a pénzügyi egyensúly alakulására hosszabb távon kockázatot jelenhet az önkormányzat kizárólagos tulajdonában levő gazdasági társaságok pénzügyi helyzete.
Az Állami Számvevőszék által intézkedést igénylő javaslatok megvalósítása érdekében az ellenőrzött szerv vezetője intézkedési tervet köteles készíteni. Az abban foglaltak végrehajtását, a javaslatok hasznosulását utóellenőrzés keretében tervezi vizsgálni, aminek időpontja jelenleg még nem ismert.



