2011 őszén Százhalombatta vehette át a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő verseny fődíját. Az elismerés felelősséggel is jár. Idén városunk képviseli Magyarországot az Entente Florale Europe versenyen. A zsűrizésig nyolc hét áll még a szakemberek és a városlakók rendelkezésére, hogy virágokat ültessenek, parkokat rendezzenek, még tisztábbá varázsolják az utcákat, vízpartokat.
Az Európai Virágos Városok és Falvak Versenye több mint három évtizede indított kampányt a környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért. A kezdeményezéshez tizenkét nemzet huszonötezer települése csatlakozott eddig. A falvak és városok egymással versenyeznek, de valószínűleg, mindenki nyertessé válik. A tét ugyanis a természetes táj megőrzése, a korszerű hulladékgazdálkodás, épített és természeti örökségünk megóvása, értékeink gyarapítása.
- Nagy megtiszteltetés Százhalombattának, hogy az országot képviselheti egy olyan versenyen, amelyen 50 millió lakos vesz részt Európa-szerte. A magyar települések a legsikeresebbek a közép-kelet-európai régióban, hiszen a mozgalomhoz való csatlakozás óta (1990) hét arany, tizenhárom ezüst és tíz bronz Európa-díjat nyertek – mondta Molnár Mihályné aljegyző, a százhalombattai szervezőbizottság vezetője. Sok a tennivalónk, mert egy ipari jellegű városban szeretnénk bemutatni és bizonyítani, hogy a lakótömbök között is lehet barátságos, élhető, zöld környezetet teremtenünk. A város vezetői mindig fontosnak tartották a környezet minőségének fejlesztését, így most nem kell kampánymunkában dolgoznunk. A többfunkciós parkok korszerűsítése, a felnőtt játszóterek kialakítása, az évenkénti virágosztás, a Csónakázó-tó környékének átalakítása, a Szent István tér és Szent László tér felújítása, a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, a zöldhulladék elszállítása egy-egy lépés volt azért, hogy a város igazi otthonunkká váljon. Nagy értéke Százhalombattának, hogy ezt az ügyet a lakóközösségek, civil szervezetek, gazdálkodók is magukévá tették. Ezzel az összefogással könnyebb lesz megfelelni az Entente Florale szigorú kritériumrendszerének. Július 7-én tíz kategóriában fog értékelni minket a szakmai zsűri. Értékes pontokat gyűjthetünk a felújított parkokkal, terekkel, kényelmes utcabútorokkal, az intézményeinkben folyó magas színvonalú környezettudatos neveléssel, a múlt értékeinek megóvásával, bemutatásával, az önkéntes szervezetek aktív munkájával. Fontos szempontja az értékelésnek a tiszta, rendezett, graffitiktól és tiltott helyen kitűzött plakátoktól mentes utcakép is, illetve a virágos erkélyek, előkertek, az évelő növények minősége, mennyisége.
Bizonyára sokan találkoznak majd az értékelést végző csoporttal, hiszen hatórás séta során járják be a várost. A főtérről indulva érintik a Liszt Ferenc és Kodály Zoltán sétányt, eljutnak Dunafüredre, az urbáriumi városrészbe és az Óvárosba is. Időutazás keretében mutatjuk be az érkezőknek Százhalombattát, amelynek több ezer éves múltja van, és hagyományait ápolva tud megújulni lakói örömére és a kor kihívásainak eleget téve.
- A Polgármesteri Hivatal munkatársai húszezer tő egynyári virágot osztottak ki a lakosság részére – számolt be Nyilas Hajnalka városházi szóvivő. További ötezer palánta kerülhet a közterületekre, a kerítések melletti zöldsávokba, az utcafronti balkonládákba azoknál a magánszemélyeknél és társasházaknál, akik részt vettek két új pályázatunkon. Több mint száz jelentkezési lap érkezett a "Fogadj örökbe egy közterületet!" és a "Fogadj örökbe egy balkonládát!" akciókra. A növényeket hamarosan kiszállítják munkatársaink. A további gondoskodás az örökbefogadók feladata, akik hamarosan egy nevükkel ellátott táblát helyezhetnek a megszépített területekre.
Szirmai Erzsébet neve is egy ilyen táblára fog kerülni. Ő elsőként adta be a jelentkezési lapját. Az Erkel Ferenc körút 46. előtt már virágba borult a liliomsor, új környezetével ismerkedik a pár napja ültetett tulipánfa. Erzsike és szomszédja, Farkas Csilla, valamint a lakóközösség nagy részének munkáját dicséri ez az egy éve gondozásba vett terület. Az örökbefogadó így nyilatkozott: "Büszke vagyok arra, hogy ilyen szép a városunk. Sok helybélivel vagyok kapcsolatban, növényeket, jó ötleteket cserélünk, segítjük egymást. Pár nap múlva már nyílnak azok a muskátlik, amiket Sipák Marika adott ajándékba, és a virágosztáskor kapott növények is gondoskodó kezekben vannak nálunk. Arra bíztatok minden százhalombattai lakost, hogy kapcsolódjon be ebbe a városszépítő munkába, hiszen ennek eredményeképpen, sokkal kellemesebb környezetben lakhatunk, élhetünk."



