SAX projekt - vajon mi?

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Különleges élményben lehet része annak, aki meglátogatja a „Matrica” Múzeum új időszaki kiállítását, amely a 12 éve folyó Földvárásatás eredményeit mutatja be. A Százhalombatta Régészeti Feltárás (Százhalombatta Archaeological Expedition – vagyis SAX) svéd és szicíliai kutatókkal közösen folyik. Célja a lokális bronzkori társadalmak minél pontosabb megismerése.

A Földvár ásatása 1999-ben kezdődött dr. Poroszlai Ildikó vezetésével, jelenleg dr. Vicze Magdolna irányítja. Része az Európai Társadalmak Kialakulása (Emergence of European Communities) elnevezésű átfogó nemzetközi projektnek.


A nyaranta öt héten át tartó feltáráson bárki megtekintheti az ásatási szelvényt és az ott folyó munkát. Május 16-ától – majd egy éven keresztül – erre már a "Matrica" Múzeumban is lehetőség van.


Dr. Kovács Gabriella, a kiállítás kurátora talaj-mikromorfológusként évek óta részese a kutatásnak. Mint mondta, az volt céljuk, hogy élethűen mutassák be a régészek, az anyagfeldolgozásban résztvevő természettudósok, a restaurátorok munkáját, és hogy az érdeklődők megismerjék az elmúlt tizenkét év legfontosabb eredményeit. A kiállítás első részében a feltárás során alkalmazott három tudományterületet és egy feldolgozási szakterületet ismerhet meg a látogató. Megtudhatja, mit csinál az archaeobotanikus, az archaeozoológus, a régészeti talaj-mikromorfológus és a restaurátor. A második részben a tényleges ásatási szelvény 1:2-es modelljét építették meg, és a gyerekek számára kialakítottak egy igazi ásatási sarkot is.


Aki megtekinti a kiállítást, megtudhatja, mi az a tell telep, mi a total station, mire kell a sok vödör, pingponglabda, és, hogy mi köze mindehhez a Régészeti Parknak?


A "Matrica" Múzeum idén is részt vesz a Múzeumok Majálisán május 19-20-án a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A "Matrica" standján szerencsekerékkel kiforgatott kézműves foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők, akik nem csak az elkészített tárgyat, hanem az intézmény 25. évfordulójára emlékeztető süteményt is hazavihetik.


A május 18-i Múzeumi Világnapon a "Matrica" kiállításait ingyenesen tekinthetik meg az egyéni látogatók.
Ezen a hétvégén, vasárnap (május 20-án) kerül megrendezésre a Régészeti Park idei első családi napja, amelyen a kelta kor elevenedik meg. A medvehagymás, húsos leves elfogyasztása után játszóház szórakoztatja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Ugyanakkor lehetőség lesz többek között kipróbálni egy fújtatót, megtekinteni a kelta pénzverés technikáját és beszélgetni egy kelta házigazdával.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák