Pályázat vállalkozásoknak

A májusi képviselő-testületi ülésen születhet döntés annak a pályázatnak a meghirdetéséről, amit a helyi kis- és középvállalkozások támogatására készített elő a százhalombattai önkormányzat. Munkahelyek megtartására és bővítéséra lehetne a fordítani azt az összesen 100 millió forintos keretösszeget, amelyet a tavaly év végén megemelt építmény- és telekadó kompenzálására különített el a város – mondta el Nagy Balázs elnök a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság ülése után.


Hangsúlyozta, az önkormányzatnak éves szinten közel egymilliárd forintos plusz bevételt jelent az adóemelés, amely összeget 90 százalékban a multinacionális cégek fizetik be. A kkv szektor képviselői ugyanakkor a polgármesternek jelezték, hogy az adóemelés a jelenlegi gazdasági helyzetben már-már elviselhetetlen terhet jelent számukra. Mivel az önkormányzat nem tehet különbséget az egyes adózók között, megszületett a pályázat ötlete.


A bizottság javasolta a képviselő-testületnek a kiírás elfogadását, amely szerint a már megfizetett plusz adóteher 70 százalékát lehetne "visszaigényelni" a várostól. Ha a testület támogatja a javaslatot, június közepén kihirdethetik a pályázatot, aminek a tervek szerint augusztus közepén lenne a beadási, szeptemberben pedig az elbírálási határideje. (HTV)    
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák