Június 8-án, pénteken 14 órától 18 óráig gyermeknapot rendeznek a Piactéren, melyre sok szeretettel várnak minden gyereket a szervezők, a piactériek és a támogatók!
Az elmúlt években nagy sikert aratott hagyományteremtő céllal létrejött rendezvényen sok-sok gyerek élvezhette a gyermeknap örömét. A nap megvalósítását és a programot sokan támogatták és támogatják az idén is. A program főszervezői: Százhalombattai Piac Téri Egyesület, az ÉSZKE, Terjék Ildi és Dobos Ágnes. A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő gyermeknapi programot Vezér Mihály polgármester nyitja, meg aki külön köszönti a gyermekeket.
Zenés gyermekműsorral, kézműves foglalkozásokkal, meseházzal szereznek örömet a fellépők, a szervezők, támogatók, önkéntes segítők. Egész délután mozgékony gyerekekre vár az ugrálóvár, a bohóc, a bűvész a varázslatot hozza el.
Aki kedvet kap, hogy megmérettesse tudását, indulhat az aszfaltrajzversenyen és részt vehet a kvíz-játékban. Sokszínű kézműves foglalkozásokon kipróbálhatják a gyöngyfűzést, arcfestést is. Az érdi Green pony angol nyelvovi izgalmas, játékos foglalkozására az angolul tanuló ovisokat várja. Versenyautó is kiállításra kerül, amit a gyerekek nemcsak megcsodálhatnak, de bele is ülhetnek.
A színpadon 14 órától folyamatosan programok szórakoztatják az egybegyűlteket. A Cats Dance Team, Dance Company táncosai, Gulyás Bálint, Kovács Marianna mesemondó várják a közönséget. A gyerekek maguk is felléphetnek, mondhatnak verseket, énekelhetnek, vagy bármilyen produkciót előadhatnak, jutalmul ajándékot kapnak.
A tombolán értékes ajándékokat nyerhetnek és még sok-sok meglepetéssel találkozhatnak a délután folyamán. A szervezők sok szeretettel várnak kicsiket és nagyokat! (A képek a 2011. évi gyermeknapon készültek.)
Információ: Dobos Ágnes - +36/309966045, agnesdobos@matricamuzeum.hu

