Kormos Anett humorista adott műsort a Virilisták Napján, Százhalombattán június 6-án. Az egyre szűkösebb gazdasági körülmények között, a helyi adók tavaly év végi emelkedése után szükség is volt a hangulatjavításra.
A rendezvényre a város legnagyobb adófizetői, a MOL Nyrt., a Dunamenti Erőmű zrt., a Magyar Telekom Nyrt., a Petroszolg Kft., a Siemens Zrt., a Dunastyr Zrt., az FGSZ Földgázszállító, a Toyo Seat Eurpe Kft., a FER TV, a GDF Suez Zrt., valamint az ALK Holding Kft. kapott meghívást. Valamennyi szoros összefüggésben áll különböző multinacionális vállalkozásokkal. Megjelent képviselőiket Vezér Mihály polgármester és Sinka László alpolgármester köszöntötte.
Vezér Mihály ismertette a város 2012. évi gazdasági helyzetét és elmondta, nehéz döntés volt hosszú évek után az adóemelés eszközéhez nyúlni, de a változó gazdasági és politikai környezet súlyos terheket ró a városvezetésre, amelynek önállósága is csökken. A korszerűen kialakított, országos hatáskörű okmányirodát, a magas színvonalú általános és középiskolai oktatást, az építési hatóságot és a vízügyi gazdálkodást érintő központi átszervezések bizonytalanságban tartják a várost. A polgármester bízik benne, hogy az üzleti világban jártas személyek pontosan ismerik a jelenlegi helyzetet, megértést és partnerséget remél a virilistáktól.
Úgy fogalmazott, nagykorúságáról tett tanúbizonyságot a képviselő-testület, amikor óvatos bevételi tervezés mellett átgondolta a működési kiadások csökkentésének lehetőségeit. Hozzátette, a város olyan fejlettségi szintre ért, hogy nem kell elementáris igényeket kielégíteni. A közeljövő az erőgyűjtés, a konszolidáció időszaka kell, legyen. Ez nem jelenti a fejlődés megtorpanását, de azt most közpénzek helyett elsősorban a magántőkére kell alapozni.
Az országos tendenciával ellentétben nálunk nő a születések és a lakosság száma, ami látványosan igazolja, hogy Százhalombatta továbbra is élhető város. Köszönetét fejezte ki a helyi vállalkozásoknak azért a hozzájárulásért, amely hátteret biztosít ehhez.
A köszöntőt fogadás és kötetlen eszmecsere követte. "Ahogy anyánk érzi magát, úgy vagyunk mi is" – fogalmazott az egyik meghívott. A beszélgetésből kiderült: a vendégek egyáltalán nem örülnek a helyi adóemelésnek, de mivel valóban ismerik a gazdasági és politikai körülményeket és a folyamatban levő változásokat, igyekeznek megérteni a kényszerű önkormányzati döntést.













