Így fogalmazott Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere a június 20-i rendkívüli testületi ülés után, amely során a víziközművekre vonatkozó törvényi változásokkal kapcsolatban a városunknak legkedvezőbb megoldást keresték a képviselők.
A vízellátás és szennyvíztisztítás szolgáltatásra a kis, helyi üzemeltetők helyett, több település összefogásával nagy közös szervezeteket kell létrehozni. A képviselő-testület most úgy látja, hogy Százhalombattának az a legelőnyösebb, ha a Szigetszentmiklós és környéke által szerveződő térséghez kapcsolódik. Ebben az esetben erős, önálló jogosítványokkal rendelkező igazgatóság központja lehetne városunk, nőne a felelősségünk, az ellátási körzetünk, ennek minden pozitív velejárójával együtt, így érvényesülnének legjobban az önkormányzat érdekei – nyilatkozta a polgármester a HTV műsorában.
Az átszervezés miatt aggódó SZÁKOM munkatársakkal kapcsolatban elmondta, három éves moratórium illeti meg őket. A mostani tervezet szerint, aki ez év január 1-jétől a SZÁKOM állományában van, és átkerül az új szervezeti struktúrába – ha nem követ el semmilyen, azonnali felmondással járó, kirívó szabálytalanságot –, minimum három évig a jelenlegi munkakörében maradhat. (HTV)

