A személyre szóló felhívások ellenére a vártnál jóval kevesebben jelentkeztek az önkormányzat által finanszírozott, ingyenes lakossági rákszűrő programra Százhalombattán.
Az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság arra tett javaslatot, hogy a programba az eredetileg tervezett 45-50 éves korosztály helyett a 40-60 éveseket vonják be. Ha a testület támogatja az indítványt, az eredeti célcsoportnál fiatalabbak és idősebbek is személyre szóló tájékoztatást kapnak a lehetőségekről – mondta el a HTV-nek Török Sándor elnök.
Az önkormányzat 25 millió forintot különített el a rákszűrésre, amelyből a szakemberek 4,5 milliót a pozitív esetekre tartalékolnak. A programnak ugyanis ezeknek a "továbbmenedzselése" is a része. Ha valakinél rosszindulatú elváltozást találnak, a kórházakkal együttműködésben megszervezik a további vizsgálatokat, a gyógyítást, hiszen akinek nem kell várnia, annak nagyobb az esélye a túlélésre.
A lakossági szűrés keretében olyan daganatos elváltozásokat keresnek, amelyek a legtöbb áldozatot szedik az országban. Férfiaknál a prosztata, nőknél az emlő, mindkét nemnél pedig a vastagbél vizsgálatát végzik el. A jelentkezőknek semmiért sem kell fizetniük, a vizsgálatokat helyben végzik, kivéve a budaörsi mammográfiát, amire azonban busszal szállítják a nőket.
A szakbizottság júniusi ülésén a bölcsődei térítési díjakról is határoztak. A törvények ugyanis az idei évtől lehetővé tennék, hogy ne csak az étkezésért, hanem a gondozásért is fizessenek a szülők. Ez gyermekenként és naponta 1100 forintos, havonta pedig mintegy 20-22 ezer forintos kiadást jelentene számukra. A bizottság azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy városunkban egyelőre ne kerüljön bevezetésre a gondozási díj, hanem továbbra is csak az étkezési térítési díjjal tartozzanak a családok a bölcsődei ellátásért.



