Elismert köztisztviselők

  • img

1992 óta a Köztisztviselői törvény életbe lépésének emlékére Magyarországon július elseje a Köztisztviselők Napja. Ebből az alkalomból tartott ünnepséget Százhalombatta önkormányzata a Szekeres József rendezvényközpontban. A rendezvényen elismerések átadására is sor került.

A Polgármesteri Hivatal dolgozóit Vezér Mihály polgármester köszöntötte, aki rendkívül elismerően szólt a kiemelkedő színvonalú közigazgatási munkáról. Az ünnepség keretében ketten Köztisztviselői Elismerő Oklevelet vehettek át a polgármestertől, illetve dr. Turbucz Sándor jegyzőtől. Az egyik kitüntetett, Szalló Gáborné 1981 óta él Százhalombattán, 1997-től pedig fáradhatatlanul dolgozik a Polgármesteri Hivatal munkatársaként. Kezdetben intézményi, majd belső ellenőrként tevékenykedett, precíz és eredményes munkájának köszönhetően jelenleg a hivatal belső ellenőrzési vezetőjeként dolgozik. Egyebek mellett a civil szervezeteknek nyújtott önkormányzati támogatások ellenőrzése is a feladata lett. Büszke rá, hogy sikerült elérnie, mára nincs gond az elszámolásokkal. A díjat rendkívül nagy elismerésnek tartja. Közel 40 évnyi munkaviszony után várhatóan még idén ősszel nyugdíjba vonul, és a lehető legtöbb időt gyermekeivel és férjével szeretné tölteni, tavasztól őszig pedig baráti társaságukkal a jól bevált kempingezést tűzték ki célul.
Ugyancsak elismerésben részesült Rajkai Béláné, aki annak idején Battán nevelkedett. A Hivatalban 2001 szeptembere óta dolgozik, tavaly év vége óta a beruházási csoport vezetőjeként. Feladatai közé közterületi beruházások tartoznak, mint például a mélyépítési munkák, vagy éppen a vis major esetek kezelése. Sokéves munkájának eredménye a Damjanich út rekonstrukciója, de büszke a Kőrösi iskola előtti tér és sétány kialakítására, valamint arra, hogy a battai úthálózat kiemelkedően jó állapotban van. Munkája mellett sok figyelmet szentel családjának, szülőként aktívan segíti a judo egyesület működését. Szakmai sikereit elsősorban egykori kiváló elöljáróinak, egyebek mellett Szabó Zsigmondnak és Kiss Józsefnek köszöni.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák