A mogyoródi Hungaroring versenypályán július 27-én (pénteken), 28-án (szombaton) és 29-én (vasárnap) rendezik meg a Forma 1 Magyar Nagydíját. A verseny helyszínéhez vezető M3-as autópályán az elmúlt években a Magyar Nagydíj idején rendszeresen dugók alakultak ki. Az idegőrlő várakozást elkerülhetik, gyorsabban, egyszerűbben utazhatnak, ha idén tömegközlekedéssel közelítik meg a Hungaroringet! A Budapesti Közlekedési Központ a szokásosnál hosszabb szerelvényekkel és egyedi, kedvezményes díjszabással készül a legnépszerűbb autóverseny rengeteg látogatót vonzó magyar futamára. Összeállításunkból kiderül, hogy miért érdemes a tömegközlekedést választani, és hogy járatainkkal hogyan közelíthetik meg a versenypályát.
TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL A FORMA 1 HELYSZÍNÉRE, A MOGYORÓDI HUNGARORING VERSENYPÁLYÁRA
A Forma 1 autóverseny magyar futamának helyszínéül szolgáló Hugaroring Mogyoród mellett található. A helyszín a leggyorsabban és legegyszerűbben tömegközlekedéssel, a H8-as (Gödöllői) HÉV-vel közelíthető meg. Emellett elérhető Volánbusz különjáratokkal, valamint a gödöllői vasútállomásról is indulnak díjmentesen igénybe vehető buszok.
A H8-as HÉV az Örs vezér teréről indul. Az Örs vezér tere könnyen megközelíthető
· Buda és a belváros felől a 2-es metró,
· Észak- illetve Dél-Pest irányából a 3-as villamos igénybevételével,
· a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről pedig a 200E autóbusszal Kőbánya-Kispest végállomásig , majd a 85-ös autóbusszal az Örs vezér tere végállomásig kell utazni.
Felhívjuk a versenypályát HÉV-vel megközelíteni kívánó utasaink figyelmét, hogy az csak a Gödöllőig közlekedő vonatokkal érhető el, a Cinkotára és Csömörre közlekedő szerelvényekkel nem.
A H8-as HÉV Gödöllőre közlekedő járatai az Örs vezér teréről az alábbi gyakorisággal közlekednek:
· csütörtökön és pénteken délelőtt fél óránként,
· csütörtökön és pénteken kora délután és a délutáni csúcsidőszakban 10-20 percenként,
· csütörtökön és pénteken az esti időszakban fél óránként,
· hétvégén a reggeli és a délelőtti időszakban negyed óránként,
· hétvégén kora délután, délután és este fél óránként.
Szükség esetén sűrítjük az indulási időpontokat. A H8-as HÉV pontos menetrendjét utasaink a http://www.bkv.hu/hev/H8_H9_godolloi_hev.html internetes címen érhetik el. A vonatok rendezvény előtti, alatti és utáni menetrend szerinti, indulási és érkezési időpontjairól a következő táblázatok adnak információt:
Örs vezér terei indulások július 26-án, csütörtökön és július 27-én, pénteken:
|
Örs vezér t. |
5:57 |
6:12 |
6:27 |
6:42 |
6:57 |
7:12 |
7:27 |
7:49 |
8:19 |
8:49 |
|
Szilasliget |
6:25 |
6:40 |
6:55 |
7:10 |
7:25 |
7:40 |
7:55 |
8:17 |
8:47 |
9:17 |
|
Mogyoród |
6:29 |
6:44 |
6:59 |
7:14 |
7:29 |
7:44 |
7:59 |
8:21 |
8:51 |
9:21 |
|
Örs vezér t. |
9:26 |
9:56 |
10:26 |
10:56 |
11:26 |
11:56 |
12:26 |
12:56 |
13:26 |
13:56 |
|
Szilasliget |
9:54 |
10:24 |
10:54 |
11:24 |
11:54 |
12:24 |
12:54 |
13:24 |
13:54 |
14:24 |
|
Mogyoród |
9:58 |
10:28 |
10:58 |
11:28 |
11:58 |
12:28 |
12:58 |
13:28 |
13:58 |
14:28 |
|
Örs vezér t. |
14:08 |
14:28 |
14:38 |
14:58 |
15:08 |
15:28 |
15:38 |
15:58 |
16:08 |
16:28 |
|
Szilasliget |
14:36 |
14:56 |
15:08 |
15:26 |
15:36 |
15:56 |
16:08 |
16:26 |
16:38 |
16:56 |
|
Mogyoród |
14:42 |
15:00 |
15:14 |
15:30 |
15:44 |
16:00 |
16:14 |
16:30 |
16:44 |
17:00 |
|
Örs vezér t. |
16:28 |
16:38 |
16:58 |
17:08 |
17:28 |
17:38 |
17:58 |
18:08 |
18:28 |
18:56 |
|
Szilasliget |
16:56 |
17:08 |
17:26 |
17:38 |
17:56 |
18:08 |
18:26 |
18:38 |
18:56 |
19:24 |
|
Mogyoród |
17:00 |
17:14 |
17:30 |
17:44 |
18:00 |
18:14 |
18:30 |
18:44 |
19:00 |
19:28 |
|
Örs vezér t. |
19:26 |
19:56 |
20:26 |
|
Szilasliget |
19:54 |
20:24 |
20:54 |
|
Mogyoród |
19:58 |
20:28 |
20:58 |
Mogyoródi és szilasligeti indulások július 26-án, csütörtökön és július 27-én, pénteken:
|
Mogyoród |
17:05 |
17.21 |
17:35 |
17:51 |
18.21 |
18:51 |
19:04 |
20:03 |
20:36 |
21:02 |
|
Szilasliget |
17:09 |
17:25 |
17:39 |
17:55 |
18:25 |
18:55 |
19:08 |
20:07 |
20:40 |
21:06 |
|
Örs vezér t. |
17:38 |
17:54 |
18:08 |
18:24 |
18:54 |
19:24 |
19:37 |
20:36 |
21:09 |
21:36 |
Örs vezér terei indulások július 28-án, szombaton:
|
Örs vezér t. |
5:27 |
5:47 |
6:26 |
6:56 |
7:56 |
8:26 |
8:56 |
9:26 |
9:56 |
10:26 |
|
Szilasliget |
5:55 |
6:15 |
6:54 |
7:24 |
8:24 |
8:54 |
9:24 |
9:54 |
10:24 |
10:54 |
|
Mogyoród |
5:59 |
6:19 |
6:58 |
7:28 |
8:28 |
8:58 |
9:28 |
9:58 |
10:28 |
10:58 |
|
Örs vezér t. |
10:56 |
11:26 |
11:56 |
12:26 |
12:56 |
13:26 |
13:56 |
14:26 |
14:56 |
15:26 |
|
Szilasliget |
11:24 |
11:54 |
12:24 |
12:54 |
13:24 |
13:54 |
14:24 |
14:54 |
15:24 |
15:54 |
|
Mogyoród |
11:28 |
11:58 |
12:28 |
12:58 |
13:28 |
13:58 |
14:28 |
14:58 |
15:28 |
15:58 |
|
Örs vezér t. |
15:56 |
16:26 |
16:56 |
17:26 |
17:56 |
18:26 |
18:56 |
19:26 |
19:56 |
20:27 |
|
Szilasliget |
16:24 |
16:54 |
17:24 |
17:54 |
18:24 |
18:54 |
19:24 |
19:54 |
20:24 |
20:55 |
|
Mogyoród |
16:28 |
16:58 |
17:28 |
17:58 |
18:28 |
18:58 |
19:28 |
19:58 |
20:28 |
20:59 |
Örs vezér terei indulások július 29-én, vasárnap:
|
Örs vezér t. |
5:27 |
6:27 |
7:27 |
7:47 |
8:26 |
8:56 |
9:26 |
9:56 |
10:26 |
|
Szilasliget |
5:55 |
6:55 |
7:55 |
8:15 |
8:54 |
9:24 |
9:54 |
10:24 |
10:54 |
|
Mogyoród |
5:59 |
6:59 |
7:59 |
8:19 |
8:58 |
9:28 |
9:58 |
10:28 |
10:58 |
|
Örs vezér t. |
10:56 |
11:26 |
11:56 |
12:26 |
12:56 |
13:26 |
13:56 |
14:26 |
14:56 |
15:26 |
|
Szilasliget |
11:24 |
11:54 |
12:24 |
12:54 |
13:24 |
13:54 |
14:24 |
14:54 |
15:24 |
15:54 |
|
Mogyoród |
11:28 |
11:58 |
12:28 |
12:58 |
13:28 |
13:58 |
14:28 |
14:58 |
15:28 |
15:58 |
|
Örs vezér t. |
15:56 |
16:26 |
16:56 |
17:26 |
17:56 |
18:26 |
18:56 |
19:26 |
19:56 |
20:27 |
|
Szilasliget |
16:24 |
16:54 |
17:24 |
17:54 |
18:24 |
18:54 |
19:24 |
19:54 |
20:24 |
20:55 |
|
Mogyoród |
16:28 |
16:58 |
17:28 |
17:58 |
18:28 |
18:58 |
19:28 |
19:58 |
20:28 |
20:59 |
Mogyoródi és szilasligeti indulások július 28-án, szombaton és 29-én, vasárnap:
|
Mogyoród |
17:03 |
17:33 |
18:03 |
18:33 |
19:03 |
19:33 |
20:03 |
20:41 |
21:03 |
22:01 |
|
Szilasliget |
17:07 |
17:37 |
18:07 |
18:37 |
19:07 |
19:37 |
20:07 |
20:45 |
21:07 |
22:05 |
|
Örs vezér t. |
17:36 |
18:06 |
18:36 |
19:06 |
19:36 |
20:06 |
20:36 |
21:14 |
21:36 |
22:34 |
A Forma 1 helyszínéül szolgáló Hungaroring a Szilasliget megállóhelytől gyalog, Mogyoród állomásról pedig közvetlen buszjárattal is megközelíthető. A 3-as, a 4-es, az 5-ös és a 6-os kapun át elérhető szektorokhoz Szilasliget, míg az 1-es, a 2-es, a 7-es illetve a 8-as kapun át elérhetőekhez Mogyoród állomáson célszerű a HÉV-ről leszállni. A távolság gyalogosan az állomásoktól körülbelül 2,5 kilométer, amely 35-40 perc alatt megtehető.
A fentiek mellett a versenyszervezők megbízásából a Volánbusz a Forma 1 Magyar Nagydíjra belépővel rendelkezőknek díjmentesen igénybe vehető, az Árpád híd M és Mogyoród között közlekedő – és az újpesti Volánbusz-megállóhelyeken megálló – autóbuszjáratot közlekedtet, amelyről további menetrendi információk a http://www.volanbusz.hu/akcio.php?id=1147 címen találhatóak.
HOSSZABB HÉV-SZERELVÉNYEK
Július 26-án (csütörtökön, a nyilvános bokszutca-látogatás napján) és 27-én a délutáni csúcsidőszakban, továbbá 28-án és 29-én reggel 7 és este 20 óra között a H8-as (Gödöllői) HÉV a zsúfoltság elkerülése céljából 3 helyett 6 kocsis szerelvényekkel közlekedik.
KEDVEZMÉNYES DÍJSZABÁS A HÉV-EN
Július 27-én, 28-án és 29-én az ezeken a napokon érvényben lévő Budapest 24 órás, Budapest csoportos 24 órás és 72 órás jegyekkel, valamint a Budapest kártyával rendelkező utasaink a H8-as HÉV vonalán az év többi napjához képest hosszabb szakaszon, Mogyoródig ezen utazási okmányok felmutatásával közlekedhetnek, egyéb kiegészítő jegy vásárlására nincs szükség.
A július 29-ei versenynapra érvényes speciális, 9990 forintos belépővel rendelkezők – a belépő felmutatásával – mindhárom metróvonalat díjmentesen vehetik igénybe.
Budapesti Közlekedési Központ

