Egyénileg védekezhetünk a kullancsokkal szemben

  • img

Idén sem irtja az önkormányzat a kullancsokat Százhalombattán – tájékoztatott Róthweil Róbert, a Műszaki Iroda vezetője –, mivel nincs közforgalomban semmilyen erre a célra engedélyezett vegyszer. A veszélyesnek mondott vérszívók ellen a szakemberek az egyéni védekezést ajánlják.

A betiltás egyik oka, hogy a kullancsra eddig használt vegyszerekről kiderült emberi egészség-károsító hatásuk, emellett a közterületeken használható szerek egyre kevésbé felelnek meg a szigorodó egészségügyi határértékeknek. Másik ok a madarak fokozódó védelme, tekintettel az utóbbi évek nagymértékű madárpusztulásaira, amiért jelentős részben az Európa-szerte végzett kullancs- és szúnyogirtás, valamint a gazdasági kárt okozó rovarok irtása a felelős.


Az uniós irányelvek szerint a szervezett irtások helyett az egyéni védekezést kell szorgalmazni, és az EU nagyon szigorúan igyekszik be is tartatni ezeket.


A vegyszeres kullancsirtás nemcsak az emberekre, hanem a madarakra is káros, mivel csökkenti életlehetőségeiket. Olyan vegyszer ugyanis nem létezik, amely csak a kullancsot pusztítja el, hanem általában a többi rovart is. Ha pedig nincsenek rovarok, nincs mivel táplálkozniuk a madaraknak. A kullancsirtás veszélyes a méhekre és halakra is. A méhek és más hasonló rovarok pusztulásával csökken a beporzott virágok, így a gyümölcstermés mennyisége, és a halpusztulással is magunknak okozunk gazdasági kárt.


Tény, hogy nagyon sok a kullancs, és most már nemcsak erdőkben és cserjés területeken találkozhatunk velük, hanem a játszótereken és parkokban is, mert a madarak és a kisemlősök folyamatosan behurcolják a város belső területeire. A megoldás nem az, ha lakásunkba zárkózunk, hanem, ha gondoskodunk a megfelelő védelemről.


Különféle riasztószereket lehet vásárolni, amelyeket több-kevesebb sikerrel alkalmazhatunk. Fontos, hogy gondosan olvassuk el a készítmény leírását, és minél hosszabb ideig tartó hatásút vegyünk. Emellett a megfelelő öltözködés is védelmet biztosít. Nem igaz a régi hiedelem, hogy a kullancs felülről hullik ránk. Valójában a földtől másfél méternél nagyobb magasságban már nemigen tartózkodik. Legnagyobb mennyiségben a magas fűben található (a rövidre nyírtat nem kedveli), aztán pedig a bokrok levelein. Ha ilyen területen járunk, vegyünk fel hosszú, bokában zárt nadrágot, lehetőleg világos színűt, mert azon könnyen észrevehetjük a kullancsot, még mielőtt a bőrbe fúrná magát. Ha szabadban tartózkodunk, végezzünk naponta többször is kullancsvizsgálatot, különösen azokon a testtájakon, amelyeket a vérszívó kedvel, így a kar- és lábhajlatokban, a nyakon, illetve a hajas fejbőrön, a kullancs ugyanis az átlagosnál melegebb, illetve keveset érintett-dörzsölt bőrfelületeket részesíti előnyben. Amennyiben minden óvintézkedésünk ellenére mégis összeszednénk, akkor sem kell pánikba esni, a befúródás után néhány óráig ugyanis egészen biztosan nem fertőz. Ha időben eltávolítjuk, nem kell tartanunk a megbetegedéstől.


Fontos, hogy szakszerűen szedjük ki. A régi módszerekről többnyire kiderült, hogy nem helyesek, például nem szabad bekrémezni vagy maró anyagot juttatni a kullancsra, mert ha bármilyen sokk éri, befecskendezi a sebbe a nyálát, amivel a fertőzés is a szervezetünkbe kerülhet. Semmiképp se próbáljuk körömmel kiszedni, mert úgy óhatatlanul összenyomjuk a potrohát, és ezzel belenyomjuk a sebbe a kórokozókat tartalmazó nyálat. Alkalmazzunk olyan csipeszt, amely nem laposan, hanem egy élben záródik (a szemöldökcsipeszek nagy része ilyen). A bőrhöz minél közelebb fogjuk meg, és tekergetés nélkül, fokozatosan húzva, hogy lehetőleg saját maga engedje el a bőrt, távolítsuk el. Az eltávolított kullancsot el kell pusztítani, és a művelet után gondosan meg kell mosni a kezet, az eszközt és a kullancscsípés helyét. A gyógyszertárakban kapható kullancskiszedő műanyag kanál csak a legnagyobb méretű kullancsok eltávolítására alkalmas.


Házi hobbiállatainkat – kutyákat, macskákat – leginkább a már bevált kullancsirtó nyakörv alkalmazásával védhetjük.


Jó, ha tudjuk, hogy nem túl hatásos a kertek egyedi kullancsmentesítése sem. Az erre vállalkozó cégek ugyanis a háztartásokban is alkalmazott piretroidokat használják, amelyek általános rovarirtók. Az önkormányzat területén ugyanezekkel irtják a szúnyogokat, de az akcióknak a kullancsokra láthatóan semmilyen hatásuk nincs.


Várhatóan egy-két éven belül engedélyezni fognak olyan biológiai szereket, amelyek szelektíven, csak a kullancsféléket pusztítják, ezek a kullancsok parazitáit tartalmazzák, és nem ártalmasak más állatokra. Addig viszont marad az elővigyázatosság.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák