2013. január 1-től jelentősen megváltozik Magyarország közigazgatási rendszere. Majdnem 30 év után ismét járási hivatalok kezdik meg működésüket. Az országban 175, Budapesten 23 kerületi kormányhivatalban indul meg az ügyintézés. Százhalombatta, Diósddal, Pusztazámorral, Sóskúttal, Tárnokkal, Törökbálinttal valamint a szomszédos megyei jogú várossal együtt az érdi járáshoz tartozik majd. Az építésügyi igazgatás a járási székhely településének a jegyzőjénél marad, az építésfelügyelet és egyes kiemelt beruházások esetében a járási hivatalhoz tartozik a döntési, engedélyezési jogkör. 2013 végére országosan körülbelül 300 ügyfélfogadó helyszínt alakítanak ki, ahol például munkaügyi és földhivatali ügyek intézésére lesz lehetőség. Ezek a kormányablakok reggel 8-tól este 8-ig várják majd az ügyfeleket, hogy ne kelljen szabadságot kivenni az ügyintézéshez. (HTV)

