Középkori varázslat Szigethalmon

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Árpád-kori magyar és viking harcosokkal, egy várispánság lakóival, íjászokkal és kézművesekkel találkozhatnak, akik szeptember második hétvégéjén ellátogatnak az Emese parkba, Szigethalomra. Az autóút félórányi, de a Magyarok és vikingek szent István udvarában című rendezvény a X. századig repít vissza az időben.

A park megálmodója Magyar Attila, az Őskultúra Alapítvány vezetője. Társaival több mint hét éve építik az Emese Várispánságot egy régi, tizenkét hektáros katonai bázis területén. Életvitelszerűen próbálják bemutatni történelmünknek ezt az időszakát. Magánemberek, kézművesek, pedagógusok, régészek, történészek töltik szabadidejüket a telepen korhű viseletek és eszközök készítésével. "Egy X-XI. századi települést újraalkotva, élő, működő modellként kívánjuk megeleveníteni az adott korszak tárgyi és szellemi hagyatékát. Jelenleg ez a hely a legbővebb történelmi életmód-rekonstrukciós tárlat a honfoglalás és az államalapítás korából" – mondta az ötletgazda.


Szeptember 8-9-én a várispánság megnyitja kapuit, hogy a honfoglalók huszonegyedik századi utódai is elvegyülhessenek a vásári forgatagban. Lovasbemutatók, csatajelenetek, hídharc és övbirkózás várja a látogatókat. Kézműves foglalkozásokon, középkori játékokon próbálhatják ki ügyességüket a fiatalabb családtagok. A park taván a vikinghajót is ki lehet próbálni, akit pedig az érdekel, gyógynövény-bemutatón is részt vehet. A korhű ételek, italok mellett a hangulathoz illő élőzenéről a Bordó Sárkány zenekar gondoskodik.


A kétnapos rendezvénysorozat után az Emese park a tavaszi szezonkezdetig előre bejelentkező csoportokat, iskolai osztályokat vár színes történelmi programokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal. A felnőttek és a diákok ezeken az alkalmakon megtekinthetik a lovagterem régészeti kiállítását, a korabeli műhelyekben folyó munkát, a gazdasági udvarban megismerkedhetnek régen elfeledett háziállatainkkal, a kőalagúton át eljuthatnak a pincetömlöcbe és a középkori kikötőbe. A rendhagyó történelemóra része az íjászat, a gyertyamártás és az ügyességi játékokon való részvétel is. További információ: www.emesepark.hu.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák