Lakossági vélemények a közlekedésről

  • img

Több mint negyven levélben több mint száz lakossági javaslat érkezett a közlekedési koncepció felülvizsgálatához Százhalombattán. A Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodáján augusztus 20-ig várták a véleményeket.

Egy-egy városi helyszín forgalmi rendjének megváltoztatása érdekében egymásnak homlokegyenest ellenkező javaslatok is érkeztek – mondta el Rajkai Béláné, az iroda munkatársa. Amíg az egyik embernek túlságosan lassú a maximális 30 kilométer/órás sebesség, mást még az ilyen ütemű átmenő forgalom is zavar.


Az észrevételek feldolgozása jelenleg is folyik, megalapozottságukat a helyszínen is megvizsgálják a szakemberek.


Az idevágó törvények értelmében az önkormányzatoknak ötévente kell felülvizsgálniuk a kezelésükben levő utak forgalmi rendjét. Százhalombattán az idén születik új közlekedési koncepció, aminek előkészítésével egy szakcéget bízott meg az önkormányzat. Felmérik, melyek a legforgalmasabb útszakaszok és csomópontok, hol lehet szükség fejlesztésre a megnövekedett terhelés miatt. A forgalomszámlálás már júniusban elkezdődött, diákmunka keretében helyi középiskolások és egyetemi, főiskolai hallgatók végezték, szeptember közepén újabb várható.


A szakmai tanulmány kitér a város teljes forgalmi rendjére, a közösségi közlekedésre és annak esetleges fejlesztési irányaira, belekerül az újonnan elkészülő teljes útkataszter, meghatározza a szükséges fejlesztéseket, beruházásokat is.


A következő öt évre szóló koncepció első olvasatát októberben tárgyalja a képviselő-testület, és a tanácskozáson javasolt módosításokkal bocsátják társadalmi vitára. A kifüggesztett dokumentumról városrészenként fognak lakossági fórumot rendezni, és a második olvasatba már a lakossági észrevételek, javaslatok is belekerülnek. A dokumentum végleges változatát várhatóan még idén elfogadja az önkormányzat. (Fotó: Ba Norbert) 



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák