Folytatódik a városközpont rekonstrukciója

Az önkormányzat tervei szerint folytatódik a városközpont rekonstrukciója Százhalombattán. A képviselő-testület pályázatot írt ki a volt ÁNTSZ, gyógyszertár és mentőállomás területének hasznosítására.

A város a tervek szerint földhasználati szerződést kötne a reménybeli befektetőkkel, akiktől azt várják, hogy legalább 2500 négyzetméter alapterületű szolgáltató, kereskedelmi létesítményt építsenek az érintett ingatlanra, amely illeszkedik a városközpont arculatához.


A nyílt pályázatban meghirdetett terület közel 5,5 ezer négyzetméter. A tervek szerint két fordulóban döntenek majd a hasznosításáról. A pályázatokat szeptember 18-ig várják, a beérkező terveket pedig várhatóan októberben vitatja meg a képviselő-testület.


A Szent István templom mögötti terület hasznosítása a városközpont több éve folyó rekonstrukciójának a harmadik üteme lesz. Az elsőben megépült a rendezvényközpont, a másodikban pedig a Szent István teret és a Barátság Kulturális Központot újította fel az önkormányzat. (HTV)


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák