Esőember a BKK-ban

  • img

Egész életünkben mást sem csinálunk, mint megfelelünk. Az autistákra viszont ez nem vonatkozik. „Egyáltalán nem biztos, hogy mi élünk a megfelelő rend szerint” – mondta egy középiskolásoknak tartott rendhagyó osztályfőnöki órán Kulka János. A Kossuth-díjas színész 2010 óta játssza az autista Raymond Babbitt szerepét Dan Gordon Esőember című darabjában. Az előadást Százhalombattán november 10-én láthatja a közönség.

A Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében létrejött színdarab Zöldi Gergely fordításán alapszik. Készítői szerint a szeretetről szól. Pontosabban annak különböző formáiról és a vele járó nehézségekről. Hőse tipikus "korunk gyermeke", arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Mindezt még az sem tudja megváltoztatni, amikor rég nem látott apja meghal. Sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet a titokzatos kedvezményezett? Némi nyomozás után fedezi fel, hogy van egy testvérbátyja, aki intézetben él. A történet mindenkinek ismerős Barry Levinson 1988-as Oscar-díjas filmjéből. Ezt adaptálták színpadra Kulka János és Nagy Ervin főszereplésével. Anger Zsolt rendező szerint nem road movie-t, hanem "road theatre-t" készítettek, de az utazás a lelkekben történik.


"Kulka János (...) frenetikusan alakítja kedves, együgyű óriáscsecsemővé a beteg férfit. Nagy szakértelemmel nevettet, miközben precízen betartja a jó ízlés megkívánta mértéket" – írta a darabról Zappe László a Népszabadságban. "A Nagy Ervin által játszott rámenős és felszínes Charlie Babbit teljesen újjászületett... a mai valóságot jeleníti meg, és ebbe helyezi a divatosan öltözködő, jó mozgású, lehengerlő szlenget nyomó, bluetooth-szal telefonáló nagymenő autókereskedőt. ... nem hasonlít az akkori, tejfelesszájú Tom Cruise-ra: vicces férfias, sokarcú" – vélekedett Sümegi Noémi a Heti Válaszban.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák