Az összefogás ünnepe

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A hagyományokhoz híven a főtéri Kopjafánál kezdődött, a színházteremben folytatódott, és a kitüntetett tiszteletére rendezett fogadáson, terített asztalok mellett fejeződött be a városi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján, Százhalombattán.

A Kopjafánál tartott megemlékezésen dr. Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója beszédében kiemelte Sefcsik István szerepét a helyi eseményekben. Mint mondta, Sefcsik Istvánt a rendszerváltást követően rehabilitálták, a forradalom alatti tevékenységét elismerték, Pro Urbe Díjat is kapott, de rengetegen vannak még az országban, akikről semmilyen formában nem emlékeznek meg.


Beszédét követően nagyon sokan helyeztek koszorút, virágot a forradalmi események hőseinek, áldozatainak emléket állító Kopjafára.


Az ünnepség a Barátság Kulturális Központ színháztermében folytatódott, ahol Vezér Mihály polgármester tartott ünnepi beszédet. Ismertette a forradalom eszmeiségét, az azt követő megtorlásokat. Örömét fejezte ki, hogy Százhalombattán ez az ünnep szinte a kezdetektől valóban mindenkié, nem a megosztottságot, hanem az összetartást, összefogást szimbolizálja. Ugyanakkor történelmi bűnnek tartja, hogy még ma is vannak olyan települések az országban, ahol az ’56-os forradalomról nem együtt, hanem politikai hovatartozás szerint külön-külön emlékeznek meg.


Beszédét követően sor került a Pro Urbe Díj átadására, amelyet ezúttal Kiss József, a Polgármesteri Hivatal nyugalmazott irodavezetője kapta, aki elhivatott, odaadó szakemberként majd negyven évig tevékenykedett a városért.


A róla készült kisfilm megtekintése és a díj átvétele után megköszönte az elismerést a képviselő-testületnek. Mint elmondta, az ő élete sem kivétel, mert ő is azért jött 1970-ben Százhalombattára, hogy munkája és otthona legyen. Nagyon szerencsésnek tartja magát, amiért aktív részese lehetett a város építésének, fejlesztésének majd fenntartásának. Örül, hogy a város közössége befogadta, "mert jó battainak lenni, jó ehhez a közösséghez tartozni."


Az ünnepi műsor az "Október üzen a mának" című dramatizált előadás bemutatásával folytatódott, majd a Galériában tartott fogadással zárult.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák