Fényvillamos 2012-ben is!
2012. december 9-től, Advent második vasárnapjától újra feltűnik a pesti korzón és a budai oldalon a csillogó díszruhába öltöztetett karácsonyi villamos: az idén a 2A jelzésű vonal mellett a 19-es és a 47-es villamos vonalán is találkozhatnak vele utasaink. A Fényvillamos immár negyedik éve közlekedik majd a karácsonyi időszak alatt, szebbé téve városunkat és fényesebbé az ünnepeket. A Fényvillamost utasaink normál BKK-díjszabás mellett vehetik igénybe.
Immár hagyomány, hogy a karácsonyi időszakban útjára indítjuk a budapesti fényvillamost. Kezdetben még csak az időközben a világ egyik legszebb villamosvonalai közé választott 2-es vonalon járt a Fényvillamos, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel már nem csak a Duna-korzón, hanem a budai oldal villamosvonalain is feltűnt a csillogó jármű. A téli ékszerként is emlegetett UV nosztalgiavillamoson 3500 méternyi fényfüzéren 39 200 hidegfehér és kék színű LED világít, utasterét pedig ünnepi díszítés teszi hangulatossá, így kívül-belül igazi karácsonyi hangulatot teremt, amerre elrobog.
A járat normál díjszabással vehető igénybe. Hétfőtől péntekig a 2A, szombaton és vasárnap a 47-es, a két ünnep közötti időszakban pedig a 19-es villamos vonalán szállítja utasait, de december 24-én, Szenteste, és Szilveszter napján, december 31-én a járat közlekedése szünetel.
A hagyományokhoz kapcsolódóan a Fényvillamos az idén is különleges péntek éjszakai csavargásra hívja vállalkozó kedvű utasait: december 14-én Budán, Hűvösvölgy, Farkasrét és Kamaraerdő, míg december 21-én Pesten Pesterzsébet, Kispest és Pestlőrinc villamosvonalain barangol az éjszakában. A városnéző járat mindkét esetben a 2A jelzésű villamosok Boráros téri végállomásáról indul este 21 órakor. A túra részvételi díja 800 forint/fő, amelyet a helyszínen kell fizetni.
December 15-én és 28-án a fotósok kívánságát teljesítjük: a Széll Kálmán térről mindkét napon 22 órakor indul a sok-sok megállással tarkított, öt-hat órás fotóstúra a Fényvillamossal, amelynek részvételi díja 2000 forint/fő. December 15-én Buda, míg 28-án éjjel Pest villamosvonalain kaphatják lencsevégre a csillogó járművet mindazok, akik vállalkoznak a hosszú, hideg, ám annál izgalmasabb kalandokat és látványt ígérő útra. Mivel a villamoson nincs fűtés, kérjük, öltözzenek melegen!
A Fényvillamos menetrendje*
2A vonal
Közlekedik: december 10., 11., 12., 13., 14., 17., 18., 19., 20., 21., január 2., 3., 4.
Indulási idők:
Boráros tér (a 2A villamos végállomásáról): 16:30, 17:15, 18:00, 18:45, 19:30, 20:15
Jászai Mari tér: 16:50, 17:35, 18:20, 19:05, 19:50, 20:35
19-es vonal
Közlekedik: december 25., 26., 27., 28., 29., 30., január 1.
Indulási idők:
Batthyány tér: 16:30, 17:30, 18:30, 19:30, 20:30
Kelenföldi pályaudvar: 16:55, 17:55, 18:55, 19:55
47-es vonal
Közlekedik: december 9., 15., 16., 22., 23., január 5.,6.,
Indulási idők:
Deák Ferenc tér: 16:30, 18:00, 19:30, 20:50 (csak a Móricz Zsigmond körtérig közlekedik)
Budafok, Városház tér: 17:15, 18:45, 20:15
*A programváltozás jogát fenntartjuk!
Budapest, 2012.december 7.
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.

Hétfőtől hosszabb útvonalon járnak a 22-es autóbuszok
A Budapesti Közlekedési Központ és Budakeszi Város Önkormányzatának megállapodása alapján 2012. december 10-én, hétfőn üzemkezdettől a 22-es autóbuszok meghosszabbított útvonalon, Budakeszi, Tesco-Parkcenter végállomásig közlekednek. A jelenlegi 22-es busz vonalán a buszok változatlan sűrűséggel közlekednek majd, az eddigi 22-es útvonalán új betétjáratként a 22A jelzésű autóbusszal lehet majd utazni.
Budakeszi Város Önkormányzatának és a Budapesti Közlekedési Központnak egyaránt fontos, hogy új területeket vonhasson be a tömegközlekedési hálózatba, ezért a BKK és a Budakeszi Önkormányzat megállapodást kötött a 22-es autóbusz vonalának fejlesztéséről. Ennek értelmében, Budakeszi kezdeményezése nyomán december 10-én, hétfőn üzemkezdettől meghosszabbítjuk a 22-es járat útvonalát. Az autóbuszok ettől a naptól a Széll Kálmán tér M és Budakeszi, Tesco-Parkcenter végállomások között közlekednek.
A járat a Széll Kálmán tér M-től az Erdő utcai megállóig változatlan útvonalon közlekedik, ezt követően pedig az alábbi megállóhelyeken áll meg:
Dózsa György tér (a jelenlegi végállomási fordulót megelőzően, a Nagy Sándor utca torkolata előtti Volán-megállóhely)
Budakeszi, lakótelep (a Budaörsi úton, a Tiefenweg utcai csomópont előtt lévő Volán-megállóhely)
Szőlőskert utca (a Szőlőskert utcából a Szürkebarát utcába történő bekanyarodást követően létesített új megállóhely)
Budakeszi, Tesco-Parkcenter végállomás (a Parkcenter parkolójában, a Vögele áruház épülete melletti járdán, a gyalogátkelő után létesített végállomási megállóhely)
A Budakeszi, Tesco-Parkcenter végállomástól induló 22-es buszra a következő megállókban lehet felszállni:
Budakeszi, lakótelep (a Budaörsi úton, a Tiefenweg utcai csomópont utáni Volán-megállóhely)
Dózsa György tér (a jelenlegi végállomási fordulót követően, a Táncsics Mihály utca elnevezésű Volán-megállóhely)
majd az Erdő utcától megállói változatlanok.
A 22A jelzésű és a 922-es autóbuszok által érintett Táncsics Mihály utca végállomást átnevezzük, a jövőben Budakeszi, Dózsa György tér néven szerepel a menetrendekben.
A meghosszabbított útvonalú 22-es buszok mellett, a Széll Kálmán tér M és Budakeszi, Dózsa György tér között a fenti időponttól, december 10-étől 22A jelzésű, úgynevezett betétjárat is közlekedik, amelynek útvonala és megállói a jelenlegi 22-es buszéval azonosak. A 22-es és a 22A a Széll Kálmán tér M és a Budakeszi, Dózsa György tér között a 22-es buszok eddigi kínálatát biztosítja.
A közös felszállási lehetőség érdekében a Széll Kálmán tér M irányában a 22A és a 922-es buszok a végállomásról a Fő utcára kifordulva megállnak a 22-es járat Dózsa György tér elnevezésű megállóhelyén is (Táncsics Mihály utca elnevezésű Volán-megállóhely).
A menetrend a közös szakaszokon tehát nem változik, azonban december 10-étől, hétfőtől az indulások megoszlanak a 22-es és a 22A buszok között.
A járatok új menetrendje már elérhető az alábbi linkeken:
22-es autóbusz SZÉLL KÁLMÁN TÉR M – BUDAKESZI, TESCO-PARKCENTER
22-es autóbusz BUDAKESZI, TESCO-PARKCENTER – SZÉLL KÁLMÁN TÉR M
22A jelzésű autóbusz SZÉLL KÁLMÁN TÉR M – BUDAKESZI, DÓZSA GYÖRGY TÉR
22A jelzésű autóbusz BUDAKESZI, DÓZSA GYÖRGY TÉR – SZÉLL KÁLMÁN TÉR M
A változások a 222-es járatot nem érintik, annak útvonala és menetrendje változatlan marad.
A 22-es busz hosszabb útvonala december 10-étől
Bízunk abban, hogy utasaink kényelmét és megelégedését szolgálja a 22-es járatcsalád fejlesztése.
Budapest, 2012. december 8.
Budapesti Közlekedési Központ


