A gyerekek játékokat, tanszereket, téli holmit és édességet, a felnőttek pedig meleg kabátot kaptak a Családok Átmeneti Otthonában és a hajléktalanszállón, Százhalombattán december 17-én. Az adományokat a fővárosi MikulásGyár, valamint az Allianz Hungária szakszervezete gyűjtötte össze.
A csomagokat Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, valamint Gerzsenyi István megbízott megyei igazgató szállította Százhalombattára. Néhány szavas köszöntőjük után Török Sándor, a szociális bizottság elnöke az önkormányzat nevében kívánt kellemes ünnepeket és békés, boldog új évet az intézmények lakóinak, valamint azt, hogy a következő karácsonyt minél többen tölthessék saját otthonukban.
A fővárosban összegyűjtött ajándékokat az intézmény dolgozói válogatták személyre, illetve családra szóló kisebb-nagyobb csomagokba. Nem olvasták fel a neveket – mert néhányan erre kérték őket -, hanem mindenkihez odavitték az ajándékát. A gyerekek boldog kíváncsisággal nyitogatták a csomagokat és kérdezgették egymást: "A tiédben mi van?" "A felnőttek közül öten kapnak télikabátot. Azok, akikről tudjuk, hogy nincs nekik" – mondta Kerekiné Zentai Kinga intézményvezető. A helyi Tescoban gyűjtött, közel tonnányi tartós élelmiszer adományt december 24-én fogják kiosztani a lakók között.
Kardos István elmondta, nagyüzem van a MikulásGyárban, ahol önkéntesek szortírozzák a folyamatosan érkező karácsonyi adományokat. A százhalombattai ajándékozás napján például a fővárosi közműcégek dolgozói és kerületi önkormányzati vezetők álltak munkába. Az általuk válogatott, pakolt csomagok érkeztek Százhalombattára, valamint a Vöröskereszt csepeli és salgótarjáni intézményeibe.
Gerzsenyi István a karitatív szervezet másik országos adománygyűjtő akciójáról beszélt. Egy zenecsatornával indítanak hangszergyűjtő kampányt, aminek az a célja, hogy minél több átmeneti otthonba jusson zeneszerszám a fogékony gyerekek számára. Úgy gondolják, a zenetanulás elősegítheti a perifériára szorult gyerekek társadalmi integrációját. Az ötletet a televíziós tehetségkutató versenyekből merítették.
Kardos István kiemelte, nagyon bízik abban, hogy a százhalombattai önkormányzat nem adja az integrált intézményeket másik civil szervezet kezelésébe, hiszen e mellett számos objektív érv szól. Többek között az, hogy az országos karitatív szervezet az állami normatíván és önkormányzati támogatáson felül is jelentős forrásokat képes a szálló működésére fordítani. Jelenleg például egy 32 millió forintos, dán Vöröskereszt által támogatott projekt részeként beruházást, képzést valósíthatnak meg, a szakemberek számára pedig szupervíziót szervezhetnek.
Gerzsenyi István azt hangsúlyozta: alaptalanok azok az állítások, amelyek szerint szabálytalanul használták volna fel az állami, illetve önkormányzati támogatást, hiszen azzal mindenkor szigorú elszámolással tartoznak, méghozzá nemcsak a város, hanem az államkincstár felé is.

















