Bonjour – ahol mindig süt a nap

Úgy tűnik, egyre bővül azon szegmensek listája, amelyeket csak kissé vagy szinte egyáltalán nem érintett a recesszióként vagy gazdasági válságként aposztrofált világjelenség. Bizonyára sokan hallották már "a születés és a halál örök biznisz" mindenkor igaz kijelentését, ez a kettő "iparág" biztosan immunis marad pénzügyi nehézségek között is. E két szegmens mellé csatlakozik az esküvői piac. Lehet, hogy a lajstrom nehezen lenne tovább folytatható, de annyi bizonyos, ha valaki örök hűséget esküszik, még mindig hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni. Hogy ez valóban igaz-e, megkérdeztük városunk egyik legnagyobb piaci résztvevőjét, a Bonjour Szalont.


Páhn Éva 2006-ban kisgyermekes anyukaként gondolt egy nagyot és úgy döntött, kihasználva a piaci rést, esküvői ruhaszalont nyit Százhalombattán. Keresett maga mellé egy üzlettársat – akit Pápa Krisztina személyében talált meg –, majd vettek egy nagy levegőt és megnyitották a Bonjour Szalont. A vállalkozáshoz először budapesti partnereket kerestek, végül úgy döntöttek, inkább külföldről – Amerikából – hoznak be ruhákat és azokat kezdik el forgalmazni. "Minden kezdet nehéz – mondja Páhn Éva -, de az első év után elkezdtek jönni a mennyasszonyok, akik azóta is főként egymásnak adják a címet. Gyakori, hogy valaki először koszorúslányként, később viszont már a saját esküvői ruhájáért keres meg minket. Több száz ruhánk van, a menyasszonyok pedig három árkategóriából választhatnak, mindenki a pénztárcájához igazíthatja, mennyit akar költeni az esküvőjére. A ruhák minőségén az árkülönbség nem érezhető, a drágább ruhák csupán díszesebbek, ezeken többnyire több a drágakő vagy a csipke. Az árakra egyébként nagyon odafigyelünk. Igyekszünk a pestiek alatt tartani, hiszen csak így tudunk fennmaradni. Nagy szerencsénk, hogy nagykereskedésként is funkcionálunk, ennek köszönhetően lényegesen kedvezőbben tudjuk adni a ruhákat, mint azok, akiknek még rá kell tenniük a hasznot. Hisszük, hogy folyamatosan meg kell újulni és új szolgáltatásokat kell kínálni. Az elmúlt években sikerült öltönyökkel is bővülnünk, így már nemcsak az esküvőn részt vevő hölgyeket tudjuk felöltöztetni, hanem a férfiakat is. Büszkék vagyunk arra is, hogy Európában egyedülállóan nálunk lehet bármilyen koktélruhából 64 szín közül választani, és a cipőt is hozzáfestjük a ruhákhoz.


Szeretjük az embereket és szeretjük a munkánkat. Jó érzés, hogy nálunk mindig "süt a nap", folyton mosolygós emberekkel vagyunk körülvéve, gyakran leszünk a család barátai és lelki támaszai az esküvő előtti napokban. Érdekes, hogy kezdetben péntekenként adtuk ki a ruhákat, aztán hamar rájöttünk, hogy ez a lehető legrosszabb nap, mert ilyenkor már mindenki nagyon feszült, főleg a menyasszony. Most már inkább szerdán, vagy legkésőbb csütörtökön odaadjuk a ruhát, akkor még mindenki jókedvű. Gyakran kérik a segítségünket a szolgáltatók kiválasztásában is. Szerencsére csupa jó, kipróbált partnert tudunk ajánlani, és ami a legjobb, hogy helyi vállalkozókat. Itt, a Füred Üzletházban tulajdonképpen szinte minden megtalálható: fodrász, sminkes, virágos, de szívesen ajánljuk a helyi éttermeket, vagy éppen a rendezvényközpontot, mint esküvői helyszínt.


Nekünk is nagyon sok extra szolgáltatásunk van, tartunk cipőket, ékszereket és más kiegészítőket is. Érdekes, hogy a battai menyasszonyok ritkán jönnek be hozzánk. Nagyon sokan vagy nem tudják, hogy itt vagyunk, vagy pedig azt gondolják, hogy drágák a ruháink, anélkül, hogy legalább egyszer is megnézték volna a szalonunkat. Szeretnénk, ha a jövőben több százhalombattai párt szolgálhatnánk ki. Rengetegen jönnek Budapestről, de az ország különböző pontjairól is. A legmesszebbről egy izraeli menyasszony jött, aki tavaly a barátnőjét is visszahozta, de volt spanyol aránk is, az ő esküvőjét Párizsban tartották.

Január utolsó hétvégéjén részt vettünk az országos esküvő kiállításon a Budapest Sportarénában. Hetedik éve mindig kint vagyunk. Fontosnak tartjuk, tulajdonképpen itt ismernek meg minket a legtöbben. Persze, a legjobb reklám a ruhánk, hiszen vevőnk még mindig ajánlás alapján érkezik hozzánk. Részt szoktunk venni a battai kiállításon is, és igyekszünk a százhalombattai nagyrendezvényeken is megjelenni, mi biztosítjuk a műsorvezetők ruháit. Ars poeticánk, hogy az esküvőjén mindenkinek jár a jó megjelenés, mi pedig azért dolgozunk, hogy a nagy napon mindenki a legjobb formáját hozza, hiszen a fényképeket még az unokánk is nézegeti, ezért nem hibázhatunk.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák