A képviselő-testületi ülést követően megkérdeztük a testületben mandátumhoz jutott pártok, civil szervezetek képviselőit, valamint a polgármestert és a független képviselőket, hogy miként értékelik a 2013. évi költségvetést.
Nagy Balázs (FIDESZ): A Pénzügyi Bizottsági elnökként is azt tudom mondani, hogy ez a költségvetés minden olyan kívánalomnak megfelel, amit előzetesen elképzeltünk. Egyensúlyi költségvetésről van szó, ez nagyon fontos. Nem indult el a jövő felélése, hiszen öt milliárd forintos tartalék vagyonnal jelenleg is rendelkezik a város, ebből újabb forrásbevonás nem történt. Végre elindultak azok a munkák is, amelyek külső források bevonását szorgalmazzák. Ez egy jó irány, erre kell tovább mennünk. Az eddig megszokott színvonalat tudjuk biztosítani 2013-ban a sport, a kultúra és az oktatás terén is, és háromszáz millió forint értékben újulnak meg idén az utak és járdák. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy jó költségvetést raktunk össze, éppen ezért a Fidesz frakció egyhangúlag támogatta.

Nagy Balázs (FIDESZ)
Török Sándor (független): Azt mondhatom, hogy elégedett vagyok, hiszen az a háromszáz millió forint mínusz, amennyivel a kiadási oldal magasabbra van tervezve a bevételnél, kiválónak értékelhető, hiszen ilyenre még soha nem került sor, mindig sokkal nagyobb arányú hiánnyal fogadtuk el a költségvetésünket. Ha évközben ügyesen sáfárkodunk a bevételeinkkel, ez az összeg lehet sokkal kevesebb is, főként, ha sikerül pályázati forrásokkal is kiegészítenünk a bevételeinket. Nagyon fontos, hogy az előző évekhez hasonlóan sikerült tartanunk a színvonalat, így ebben az évben is jutni fog az egészségügyre, a kultúrára, az oktatásra, a sportra és a szociálisan rászorultakra.

Török Sándor (független)
Szalai Attila (független): Nagyon örülök, hogy úgy tudtuk alakítani a számokat, hogy a százhalombattai emberek az eddig megszokott színvonalat tapasztalhatják 2013-ban is. Ez vonatkozik a közterületek tisztántartására, a szociálisan rászorulók támogatására, a közbiztonságra és minden olyan dologra, amit az itt élők megszoktak. A legfontosabbnak azt tartom, hogy soha korábban ilyen összefogás nem jellemezte a költségvetési rendelet elfogadását. Pártállástól függetlenül, vita nélkül hoztunk meg komoly döntéseket és kötöttünk kompromisszumokat. Úgy vélem, ez példaértékű lehet mind a lakosság, mind pedig más települések számára.

Szalai Attila (független)
Szél Pál (ÉSZKE): Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen egyetértésben tudtunk erről a rendkívül komoly kérdésről dönteni. Két hónap komoly előkészítés van mögötte, nagyon szépen köszönöm a Polgármesteri Hivatal és képviselőtársaim munkáját. Fontos kiemelnem, hogy a tavalyihoz hasonló magas színvonalon tudjuk idén is támogatni a sportot, a kultúrát és a karitatív szervezeteket. A sporttámogatási keretre 114 millió, az esélyegyenlőségi támogatási keretre 2 millió, a kulturális keretre pedig 7 millió forintot hagyott jóvá a képviselő-testület. Ezeket a pályázatokat rövid időn belül meghirdetjük.

Szél Pál (ÉSZKE)
Vezér Mihály (polgármester, ÉSZKE): A városfejlesztés fő céljait illetően komoly egyetértés mutatkozott, ez hatalmas erő, amiből lehet építkezni a hétköznapok során. Sok munka, nagyon komoly kollektív alkotás és komoly kompromisszumok sorozata van mögötte minden oldalról. Azt gondolom, hogy ez a helyes út, hiszen így lehet a város érdekeit a legjobban szem előtt tartó költségvetést létrehozni. Jó úton járunk, hiszen jelentős külső forrásokat is megpróbálunk igénybe venni, amihez csupán a 15 százalékos önrészt tesszük hozzá, a többit pályázat útján próbáljuk megszerezni. Olyan beruházások is megvalósulnak idén, amelyek nagyon fontosak lesznek a város életében, azonban az előzetes lobbi-tevékenységnek köszönhetően magánberuházásban valósulnak meg, vagyis nem a mi büdzsénket terhelik. Ilyen nagy project lesz 2013-ban a főtér-rekonstrukció folytatása. Látszatra háromszáz millió forintos rés van a kiadási és bevételi oldal között, de úgy gondolom, hogy ezt messze alul fogjuk teljesíteni, hiszen igyekeztünk úgy meghatározni a számokat, hogy bizonyos kiadási terveket szándékosan nagyobbra szabtunk.

Vezér Mihály (polgármester, ÉSZKE)

