Tanult korábbi hibáiból, foglalkozik a jelen kérdéseivel, nem éli fel a jövőt. A Fidesz frakció szerint ez a három legfontosabb ismérve a 2013. évi költségvetésnek. Nagy Balázs a frakció elnöke és Pap Miklós, a foglakoztatás-politikai munkacsoport vezetője sajtótájékoztatón értékelték a legutóbbi képviselő-testületi ülést.
Nagy Balázs elmondta, hogy Pénzügyi Bizottsági elnökként is jónak minősíti a 2013. évi büdzsét, mivel egy egyensúlyi költségvetésről van szó, ami nem nyúl a tartalékvagyonhoz. A frakcióvezető továbbá úgy fogalmazott, hogy nagy öröm számukra az is, hogy a költségvetés a jelen kérdéseit is szem előtt tartja. Kiemelte, hogy a múlt évben közel nyolcvan millió forinttal segítettek a bajba jutott társasházakon, idén pedig további 50 millió forintos keretet hoztak létre. A februári ülésen a Posta köz 3. társasház kérelmét tárgyalták meg, és 6 millió forint visszatérítendő támogatást szavaztak meg számukra, valamint hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásról is döntöttek. Foglalkoznak a százhalombattaiak egészségével is, így a járóbeteg-szakellátást, az egynapos sebészetet és a 24 órás háziorvosi ügyeletet mintegy 130 millió forinttal támogatták, de folytatódnak az oltási programok is, így továbbra is térítésmentesen vehető fel a rota, a hpv és a bárányhimlő elleni védőoltás. Közbiztonsági tételekre is jutott a büdzséből, a térfigyelő rendszer fejlesztésére, a szabadidős járőrök aktívabb jelenlétére és az iskolai oktató programokra 14 millió forintot szavaztak meg. Háromszázmillió forint értékben újulnak meg idén utak és járdák a városban, köztük olyan körzetekben, ahol a Fidesz frakció három tagja a képviselő.
Ezt különösen fontosnak tartják, mivel továbbra is a lakosság érdekeit szem előtt tartva kívánnak politizálni. Nagy Balázs szerint jó úton halad a képviselő-testület, amikor pályázat útján jelentős külső forrásokat is megpróbál igénybe venni, így véleménye szerint a város nem éli fel a jövő tartalékait. Pap Miklós a foglalkoztatás-politikai munkacsoportot vezeti a képviselő-testület felkérésére. A Fidesz frakció szerint 2013. egyik legnagyobb kihívása megoldani a munkanélküliség kérdését. A legutóbbi ülésen úgy döntöttek, hogy a Munkanélküliekért Közalapítványon keresztül kívánják támogatni azokat a százhalombattai lakosokat, akik a közelmúltban elveszítették a munkájukat. Ennek részleteit Török Sándorral és Nagy Balázzsal a márciusi ülésre dolgozzák ki. Pap Miklós elmondta, hogy nem segélyeket akarnak osztani, sokkal inkább munkalehetőséget szeretnének teremteni, mert hosszú távon ez sokkal többet ér, mint az egyszeri segély. Hozzátette, hogy a városban sokan összekeverik a közfoglalkoztatást a foglalkoztatás-politikával és sokan azzal állítják meg, hogy hol lehet közmunkára jelentkezni. A képviselő-testület közfoglalkoztatásra 16 millió forintot, foglalkoztatás-politikai kérdésekre pedig 15 millió forintot hagyott jóvá.



