Felkészülten várja a százhalombattai önkormányzat annak a nagyszabású egészségügyi fejlesztési pályázatnak a kiírását, amely a hírek szerint a nyerteseknek jelentős előrelépést eredményezhet a korszerű, minőségi betegellátás terén.
A képviselő-testület minden döntést meghozott, amely a pályázaton való részvételhez kellett. Határoztak és nyilatkoztak arról, hogy továbbra is a város fenntartásában szeretnék biztosítani a lakosság járóbeteg-szakellátását. Döntöttek arról is, hogy részt vesznek a pályázaton, emellett megbíztak egy szakcéget, amely már el is kezdte a pályázati anyag előkészítését. Egyszóval, "ugrásra készen" várják a pályázat meghirdetését – mondta el Török Sándor, az egészségügyi szakbizottság elnöke -, ami szükséges is, mivel előzetes információ szerint rövid lesz a beadási határidő.
Óriási lehetőség ez a városnak – nyilatkozta a képviselő -, amely csak ritkán adódik. Elsősorban eszközfejlesztésre nyílik mód, de amennyiben ehhez helyigény is társul, épületbővítésre vagy építésre is lehet pályázni. Az orvosi műszertechnikában robbanásszerű a fejlődés, a legkorszerűbb eszközöket pedig csak százmilliókért lehet beszerezni, ami meghaladja az önkormányzatok lehetőségeit.
Százhalombattán néhány új eljárás bevezetése mellett a huszonnégy órás sebészet továbbfejlesztése a cél. Amennyiben az önkormányzat sikeresen szerepelne a pályázaton, elsőként nálunk valósulna meg a 72 órás sebészet, aminek keretében az életmentő műtétek kivételével az operációfajták kilencven százaléka elvégezhető lenne.
Előny a város számára, hogy bár önrészt nem kell biztosítani a pályázat során, a fejlesztést azonban előfinanszírozással kell megvalósítani. Számos más település számára gondot jelenthet biztosítani a szükséges összegeket, Százhalombatta számára azonban nem.
A szakbizottság vezetőjével az idei egészségügyi kiadásokról is beszélgettünk. A városban folytatódnak a hosszú ideje sikeres oltási programok. Az érintett korosztály továbbra is ingyenesen veheti fel a rotavírus, a hpv és a bárányhimlő elleni védőoltást.
Az önkormányzat az idei évtől lehetővé teszi az óvodák számára, hogy óvodaorvost szerződtessenek, aki elvégzi a gyerekek kötelező egészségügyi szűréseit is. Mindezt az óvodavezetők kezdeményezték, a törvény ugyanis előírja számukra a vizsgálatok elvégeztetését, más jogszabály ugyanakkor megszüntette az óvodaorvos intézményét. Megkérdeztük, mi a véleménye a 24 órás orvosi ügyelettel kapcsolatban a képviselő-testület ülésén megfogalmazott kritikáról. Mint mondta, az orvosi ügyelettől senkinek sem szabad ugyanazt várnia, mint a háziorvosi szolgálattól, mivel nem ugyanarra találták ki és működését szigorúan szabályozzák, amely szakmai előírásoknak egyébként a százhalombattai szolgálat tökéletesen megfelel.
Az ügyeletes orvos feladata, hogy a legszükségesebb, sürgősségi ellátást biztosítsa, amíg a háziorvos nem elérhető. Ha indokolt, kórházba kell irányítania a pácienst, gyógyszert pedig csak nagyon indokolt esetben és nagyon körültekintően írhat fel, nem ismeri ugyanis eléggé a kórelőzményeket és a beteget magát. Nagyon egyszerűen fogalmazva, nem tudhatja, hogy egy gyógyszer felírásával esetleg nem okoz-e a meglévőnél is nagyobb problémát.



