A százhalombattai társasházak ellen elkövetett csalássorozat ügyében nyolc társasházban – Ady utca 5., Erkel körút. 76-77., valamint 78-79., Ifjúság út 11-17., Kodály sétány 26-28., Pannónia út 11., Posta köz 3. és Tóth László utca 2-8. - lezárta a nyomozást a Pest Megyei Rendőr- Főkapitányság, és sikkasztás bűntettének elkövetése miatt vádat emelt H. Andrea korábbi közös képviselő ellen.
További tizenhat társasház ügyében tanúkihallgatásokkal és szakértői vélemények beszerzésével folytatódik a nyomozás, amely még egy évig tarthat. A gyanúsított továbbra is szabadlábon védekezik. Az előzetes letartóztatására nem kerül sor, mivel annak törvényi feltételei nem állnak fenn - tájékoztatott Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi sajtószóvivő. A rendőrség 2010 őszén kezdett vizsgálódni a Hart-ügyben a százhalombattai önkormányzat és a megkárosított társasházak feljelentése alapján.

