Kiemelt feladatként kezeli a foglalkoztatás bővítését az idei évben a százhalombattai önkormányzat. A Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság májusi ülésének a Batta Ipari Park versenyképességének növelése volt az egyik legfontosabb téma.
A foglalkoztatás-bővítés hosszabb ideje napirenden szerepel a képviselő-testület ülésein. Dr. Hegedüs Róbert kezdeményezésére foglalkoztatáspolitikai koncepció kidolgozását kezdte meg az önkormányzat, aminek előkészítésével munkacsoportot bíztak meg. A koordinációt az időközben mandátumáról lemondó Hegedüs Róberttől Pap Miklós vette át. Nemrégen megalakult a Munkanélküliekért Közalapítvány, most pedig egy olyan előterjesztés kerül a képviselő-testület elé, amely a Batta Ipari Parkban folyó gazdasági tevékenység élénkítését célozza.
Úgy gondolják, a kedvezőbb adókörnyezettel és a telekértékesítés fellendítésével hatékonyabbá, versenyképesebbé lehetne tenni a létesítményt, amely a városi munkahelyek számát is növelné – mondta el Nagy Balázs, a szakbizottság elnöke.
Az új értékesítési koncepció egyebek mellett új marketing stratégiát tartalmaz, valamint arra vonatkozó terveket is, hogy profi ipari ingatlanértékesítő cégekre bíznák a telekeladást. (HTV)



