A szerkesztő a könyv előszavában felidézi azokat a történelmi eseményeket és kanyarokat, amelyek a mai, feszült viszonyhoz vezettek a cigányság és a többségi társadalom között. A szerzők és történeteik százhalombattaiak és környékbeliek, köztük érdiek, ercsiek, cigányok és magyarok. A rövid elbeszélések további betekintést adnak egy mellettünk zajló, sokak számára mégis teljesen ismeretlen világba: milyen ma cigányemberként szembesülni az előítéletekkel, megküzdeni a kirekesztettséggel, önmagukkal és környezetükkel. Az egyik történet a városunkban is ismert lomizás hátterét mutatja be, a tisztességes megélhetésért folytatott szélmalomharcról mesél. Egy érdi szociális munkás megírja, hogyan dolgozott értetlenség és fenyegetések között azon, hogy megfelelő lakhatási körülményeket biztosítson egy többgenerációs cigánycsaládnak. Olvashatjuk egy cigányzenész történeteit, akit Svájcban nagy tisztelet övezett, barátai népszerű rockzenészek, de megélte, hogy egy pohár vízért megalázták. Két festőművész – egy magyar férfi és egy cigány nő – különös barátságát tárja fel egy másik elbeszélés. Egy másik a börtönéletbe enged betekintést. Prostituáltakkal foglalkozó szakember okokról, okozatokról ír és a nehezen járható, de létező kiútra mutat rá. Egy tanulmány a hangzatos ígéretek, reményt keltő programok és mindezek átgondolatlanságból következő kivitelezhetetlenségét elemzi. A változatos történetekben két motívum mindig vissza-visszaköszön: az Istenbe vetett hit, valamint a nyitottság a világ felé és a remény a boldogságra.

Minél nagyobb a mélység, annál nagyobbat lehet ugrani minden kis örömre. A vékonyka könyv és a találkozó mindössze egy-egy tégla azon a tartópilléren, amire hidat kell verni az egyre szélesedő szakadék fölött, amíg még lehet. (A képen Zámbó Attila festőművész alkotása.)