Százhalombattán állítja fel sátrát az Exit Cirkusz és mutatja be a Kínai Állami Cirkusszal közösen "Shanghai Express" című új műsorát június 27. és 30. között a szokott helyen.
Kína a cirkuszművészet őshazája, ahol már időszámításunk előtt 200 évvel kedvelt szórakozást jelentettek a látványos produkciók. A kínai társulat először turnézik Magyarországon. Programjukban látványos, játékosan előadott egyedülálló akrobatikus mutatványokat mutatnak be, a kínai cirkuszművészet legjellegzetesebb produkcióit: egyensúlyozás porcelán vázákkal, kalapzsonglőrök, ugráló kötél és erőegyensúlyozó művészek, valamint kínai specialitás a dinamikus talaj akrobaták, akik különböző méretű karikákon szaltóznak keresztül. Természetesen megjelenik a színpadon: a tradicionális "kínai oroszlán" is.
A "Shanghai Express" magyar-kínai koprodukció, melyben a vendégek mellett, a magyar Exit Cirkusz fesztivál díjas művészeit is láthatja a közönség. A különleges állatprodukciókban csivavák, makákó és rézusz majmok, indiai futókacsák, amerikai törpe malacok vonulnak fel. Továbbá légtornászok, labdazsonglőr, valamint a cirkusz elmaradhatatlan produkciója, az Exit Cirkusz bohóca szórakoztatja a nézőket. (Fotó: Mernyó Ferenc)
http://exitcirkuszszinhaz.hu/2013-junius-27-30-szazhalombatta/
A százhalombattai előadások időpontjai:
június 27. csütörtök 19 óra
június 28. péntek 19 óra
június 29. szombat 16 és 19 óra
június 30. vasárnap 11 és 16 óra



