Július 18-án, 20 órakor: a SZIKE-Film "Az én Battám" című kisfilm pályázatának eredményhirdetése, díjátadása, a pályaművek vetítése - CoffeeTÉRia
Július 20-án, 20 órakor: Hangulatkoncertek – Szabó Ádám és Oláh Dezső Duó koncertje a BKK-ban – A koncert után a kertmoziban a Csinibaba című filmet nézhetik meg az érdeklődők
Július 20-án, 21 óra 15-kor: Caramel szimfonikus nagykoncert és Tolvai Renáta az Agárdi Popstrandon – Jegyár: 3200 forint
Július 20-án, 19 órakor: A Nemzeti Filharmonikusok koncertje a Martonvásári Beethowen esteken
Július 21-én, 19 órakor: Mária főhadnagy – operett három felvonásban – A Turay Ida Színház és a József Attila Színház közös produkciója a BKK Színháztermében – Belépő: 3000 és 3500 forint
Július 21-én, 10-től 16 óráig: Égitestek bronzon, agyagon... - Családi Nap a Régészeti Parkban – A látogatók megismerhetnek néhány az őskori napkultuszhoz, csillagászati ismeretekhez kapcsolódó tárgyat – A nap vendége: Ladányi Tamás asztrofotós, aki "Tájak és csillagok színes világa" címmel tart előadást és bemutatót – Belépő: 2600 családi jegy (max. 5 fő): 6700 forint
Július 19-20-án, 20 órakor: Dühöngő – színházi előadás a Zsámbéki Színházi Bázison
Július 21-én, 20 órakor: Öt ablak a látás nyelvtana – színházi előadás a Zsámbéki Színházi Bázison
Július 25- 26-án, 20 órakor: Zoltán újrateremtve – színházi előadás a Zsámbéki Színházi Bázison
Július 27-én, 20 óra 30-kor: Mobil Mánia és Ismerős Arcok koncert az Agárdi Popstrandon – Jegyár: 2800 forint
Július 27-én, 19 órakor: A Nemzeti Filharmonikusok koncertje a Martonvásári Beethowen esteken
Július 29-én, 20 órakor: Szóló annak, aki a legközelebb van – színházi előadása a Zsámbéki Színházi Bázison

