Képviselő-testületi összefoglaló
Újból indulnak a helyi pályázatok

  • img
  • img
  • img

Pince- és támfal-rekonstrukciós programot fogadtak el, megalkották az új energiatakarékossági és nyílászáró pályázatokra vonatkozó szabályokat és a születési támogatásról szóló rendeletet a képviselő-testület március 23-i ülésén.

Napirend előtt

Dr. Benedek László polgármester egyebek mellett beszámolt róla, hogy abból a 10 millió forintból, amit a Magyarok Öröksége Alapítvány központi pályázatokon nyert el a Summerfest rendezésére, de nem érkezett meg időben a szervezet számlájára, mostanáig 8,7 millió forint folyt be, és az idei fesztivál megrendezése is biztosítottnak látszik. Török Sándor, a szakbizottság elnöke átadta a Szociális Munkáért Díjat Horváth Juditnak, a VCSGK vezetőjének, aki betegsége miatt nem tudott részt venni a március 15-i hivatalos ünnepségen. A tavaly alapított kitüntetést először ítélte oda az önkormányzat. Gabelics Tamás a március 15-i koszorúzást bírálta, mondván hiányolta, hogy sem beszéd, sem szavalat nem hangzott el a Petőfi-szobornál. Weller János arra tett javaslatot, hogy a polgármester rendezzen fórumot, amin tájékoztatják a lakosságot az árvízvédelmi felkészülésről, az esetleges tennivalókról. Tornai Tibor arról számolt be, hogy március 15-én nem látott nemzeti zászlókat Óvárosban, és úgy hallotta, hogy Dunafüreden sem helyezték ki azokat. Szóvá tette azt is, hogy egy érdi fórumon dr. Jánosi György országgyűlési képviselő úgy beszélt a Téglagyári-völgyről, mintha eldöntött tény lenne, hogy ott skanzen épül. Szél Pál arról számolt be, hogy létrejött a Dunafüredi Védőegylet, amely a városrész értékeinek védelmét, az ott élők érdekeinek képviseletét tűzte ki célul, és várja a további csatlakozókat. Elmondta azt is, hogy a polgárőrök kezdetben napi 2-3 fős, mostanra 1-2 fős szolgálattal vették ki a részüket a madárinfluenza-járvány megelőzését szolgáló munkából. Eddig közel 1000 órát teljesítettek szabadidejükben, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Véleménye szerint jobban kellene értékelni, elismerni a tevékenységüket. Kérte, hogy a polgárőrség féléves támogatását utalja át az önkormányzat, hogy ellátásukat meg tudja oldani.

Beruházás a finomítóban

Első napirendi pontként a MOL Rt. üzemi hőtermelő központra vonatkozó környezeti hatástanulmánnyal kapcsolatban alakította ki állásfoglalását a testület. A nagyvállalat azt tervezi, hogy megszünteti a gőzvásárlást a Dunamenti Erőműből, és saját szükségletét a jövőben maga állítja elő. A projekt tervezett indítása 2007. január 1. A MOL Rt a városfejlesztési bizottság kérésére adatokkal támasztotta alá, hogy egyéb fejlesztései és beruházásai révén összességében nem nő, hanem csökken a finomító károsanyag-kibocsátása. A képviselők hosszas vita után – 11 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett - úgy döntöttek, hogy a környezetvédelmi hatástanulmánnyal kapcsolatban nem emelnek kifogást az illetékes környezetvédelmi hatóságnál, tehát elvben hozzájárulnak a beruházáshoz.

Közbiztonsági beszámoló

A rendőrkapitány évente beszámol a település közbiztonsági helyzetéről, az elvégzett és tervezett feladatokról. A 2005-ös beszámolóból kiderül, hogy városunk a bűnügyileg közepesen fertőzött települések közé sorolható, de tavaly 541 bűncselekményt követtek el, ami 18,9%-kal magasabb az előző évinél. Különösen a vagyon elleni bűncselekmények, a gépkocsi- és betöréses lopások száma nőtt meg. A rendőrség szerint az emelkedés hátterében az múlt év első hónapjaiban megindult bűncselekmény-sorozat áll, amit a fokozott ellenőrzésekkel sikerült megszakítani. Mihály István rendőrkapitány szerint a körzeti megbízotti iroda megnyitása és az önkormányzattal megkezdett szorosabb együttműködés, de különösen a térfigyelő rendszer megvalósítása látványos javulást fog eredményezni biztonságérzetünkben. A beszámolót azzal fogadták el, hogy októberre újabbat kérnek, mert szeretnék tények tükrében megvizsgálni, mennyit ér a térfigyelő rendszer.

A polgármester javaslatára emléktáblát helyeznek el dr. Hága László tiszteletére, a róla elnevezett utcában. Szabó Attila bizottsági elnök azt javasolta, hogy minden személynek állítson hasonló mementót a város, akiknek élete, munkássága Battához köthető, és utcát neveztek el róluk. Fontos ugyanis, hogy minden városlakó tudja, kik voltak, mit tettek.

Pince- és partfal-rekonstrukciós program indul

Elsősorban Óvárosban található sok vájt pince, amelyek közül nem egy még a XVIII. században készült. Ezek egy része veszélyessé vált. Előzetes szakértői vizsgálat alapján négy évre szóló rekonstrukciós programot készített elő a hivatal, aminek összköltsége 47 millió forint. Idén két Hun utcai és egy Szent László utcai pince tömedékelésére, valamint egy másik Szent László utcai pince tömedékelésére és megerősítésére sor kerül. Egy másik program keretében összesen 13 100 négyzetméternyi partfalat stabilizálnak, évente 20-30 millió forintos ráfordítással. Idén és jövőre a Hun utca 15-17-19. és 21. szám mögötti támfalat építik meg.

Dr. Radeczky Éva lemondását követően a doktornő helyettesítését múlt év eleje óta ellátó dr. Horváth János lett az I. számú körzet háziorvosa.

Közoktatás

Jóváhagyták az óvodai és iskolai csoportok 2006-2007-es tanévben indítható létszámát. Az előzetes számítások alapján az óvodákban a jelenlegi csoportlétszámmal megegyezően 27 új csoport működik majd a következő nevelési évben. Az iskolákban összesen 100 osztály és 150 fős zeneoktatás indításáról határoztak. Az intézményvezetők korábban jelezték igényüket a fenntartónak, hogy minden iskolában egy fejlesztőpedagógusi státusz biztosítását tartanák szükségesnek. Tornai Tibor amellett érvelt, hogy mivel nem indul kis létszámú osztály, és viszonylag sok a tanulási nehézségekkel küzdő gyerek, frakciója ezt mindenképp indokoltnak tartaná. Dr. Tüske László szerint az intézményi státuszok májusi felülvizsgálatakor kellene döntést hozni erről a kérdésről, elképzelhető ugyanis, hogy létezik racionálisabban megoldás a státuszbővítésnél. Tíz igen, egy nem és két tartózkodás mellett nem támogatták, hogy a Kőrösi iskola művészeti tagozatán három új csoport - képzőművészeti, báb és színjátszó) induljon. Dr. Tüske László szerint meg kell várni a döntéssel, hogy az intézmény részletesen bemutassa az ehhez szükséges változtatásokat és költségeket.

Az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium, valamint a Százszorszép Óvoda vezetője is elkészítette intézménye ötéves szakmai beszámolóját. Bár dr. Tüske László szerint az Arany János iskola ötéves működését bemutató beszámoló túlságosan általános, és nem foglalkozik az elért eredmények bemutatásával, mindkettőt ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el.

Elkészült az ’56-os ünnepségek tervezete

A februári ülésen 11 millió forintot különített el az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tartandó városi megemlékezésekre. Az ezzel a feladattal megbízott Emlékbizottság elnevezésű munkacsoport a pártoktól és civil szervezetektől érkezett javaslatok alapján előkészítette a programtervezetet. Ebben egyebek mellett szerepel történelmi előadások szervezése, fotó-, irodalmi és képzőművészeti pályázat hirdetése, vetélkedő, ökomenikus istentisztelet, kiállítások, történelmi zenemű bemutatása, képzőművészeti alkotás avatása, emlékérem és díszoklevél alapítása. A végleges tervet májusi ülésén fogadja el a képviselő-testület. Miután a munkacsoport elvégezte a rá bízott feladatot, munkáját megköszönték, és feloszlatták.

Bővítésre, fejlesztésre pályázik a múzeum

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal pályázatot hirdetett az Európai Örökség Megőrzésére, melynek egyik célterülete a múzeumok felújítása, gyűjtemények létesítése és az európai örökség bemutatása. A „Matrica” Múzeum részt kíván venni a pályázaton, és a most induló felújítási munkálatok első ütemét kibővítve további fejlesztéseket valósítana meg. Mind a tetőteret, mind a pincét kiállítótérré alakítanák, és mikromorfológiai laboratóriumot hoznának létre a régészek munkájának segítésére. A megpályázott fejlesztés 190 millió forint, amihez 5%-os önerőt, azaz 9,5 millió forintot biztosít az önkormányzat.

Támogatott felújítások

A közös képviselőktől beérkezett javaslatok, észrevételek alapján módosították a társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásról szóló rendeletet. A jövőben a melegvíz-rendszer szerelvényeinek felújításához is jár az önkormányzati támogatás, és pontosították a panelhézag-szigetelésre vonatkozó szabályokat. A támogatás összege egységesen a kivitelezési költség 50%-a, de nem lehet több lakásonként 100 ezer forintnál. A 35 milliós keretből 25 milliót szánnak a társas- és 10 milliót a magánlakások felújítására.
Kiválasztották azt az öt vállalkozást, amely részt vehet az új nyílászáró-pályázatban, és a velük folytatott tárgyalások alapján meghatározták a munka ellenértékeként elszámolható maximális egységárakat is. Pogány Gyula szakbizottsági elnök hangsúlyozta, hogy nagyobb mennyiségű megrendelések esetén további kedvezményeket érhetnek el a pályázók.
Mivel az adónem működtetése az önkormányzatok számára kötelező, megalkották a luxusadóról szóló helyi rendeletet.

Megszületett a babarendelet

Rendeletet alkottak a születési támogatásról is, amely minden, 2005. december 31-e után született százhalombattai gyermeknek jár. Előfeltétele az, hogy legalább az egyik szülő százhalombattai legyen, és megnyissa az ún. Start-számlát. A születési támogatás összege ebben az évben 60 ezer forint, amit a gyermek születését követő 90 napon belül lehet igényelni.
Alapítói ülés keretében elfogadták a Városi Televízió Kht., a Szákom Kft. és a Batta-Invest Kft. 2005. évi gazdálkodási tervének végrehajtásáról szóló beszámolót, valamint a 2006. évi gazdálkodási tervet, és megállapították az ügyvezetők prémiumát, valamint ez évi kiemelt feladatait.

Dr. Korcsmáros Iván írásban benyújtott kérdésére Molnár Mihályné aljegyző válaszolt. Mint mondta, a hivatal áttekintette az árvízi felkészülés terveit, a rendelkezésre álló technikai, anyagi, emberi erőforrást, amit megfelelőnek talált. A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint a dunai védvonal állapota szintén megfelelő.

Zárt ajtók mögött hoztak döntést városi elismerések odaítéléséről, és egyedi szociális ügyekben. A képviselő-testület legközelebb 2006. április 27-én ül össze. Tekintettel arra, hogy a Polgármesteri Hivatal munkatársait a jövő hónapban nagyon leterheli a választás lebonyolítása, az ülésen csak egyetlen napirendet tárgyalnak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák