Megalakult a Márton Béla Emléktársaság

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Egy borús őszi napon kellemes baráti hangulatban gyűltek össze mindazok a műgyűjtők, civilek, önkormányzati képviselők és kulturális életért érdeklődő százhalombattaiak, akik Takács Péter és Szél Pál invitálására megalakították a Márton Béla Emléktársaságot.

Béla bácsi 1973-tól 2007-ben bekövetkezett haláláig volt Százhalombatta lakója és tájainak, fejlődésének megörökítője. Szemtanúja volt, hogyan vált Százhalombatta kis falucskából várossá. A Mester idén lett volna 100 éves, ebből az alkalomból március elsején Márton Béla emlékkiállítás nyílt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, majd szeptember 20-án a dunafüredi közösségi házban nyílt tárlat azokból a képekből, amelyek még Kárpátalján, illetve az ottani motívumok, emlékképek alapján születtek. A Matrica Múzeumban pedig november 10-ig látható a Márton Béla születésének századik évfordulójára összeállított festménykiállítás.


A centenárium adta az ötletet Takács Péternek, aki a művelődési ház nyugalmazott igazgatója, festménybecsüs, hogy Márton Béla tisztelői alakítsanak közösséget. Ötletével megkereste Vezér Mihály polgármestert és Szél Pál önkormányzati képviselőt, akik azonnal a kezdeményezés mellé álltak. Az egyesület célja, hogy megismertessék Százhalombatta fiataljaival is Márton Béla munkáit, és megőrizzék hagyatékát. Az alapítók között van ifj.Márton Béla, aki nagy örömmel vette, hogy édesapja emlékére kör alakul. A Márton Béla Emléktársaság hosszú távú célkitűzése, hogy ne csak a kerek évfordulókon tartsanak kiállításokat a művész munkáiból, hanem Béla bácsi életműve a mindennapjaink részévé váljon.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák