Százhalombatta készen áll

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Régóta dédelgetett álom válik valóra azzal, hogy a magyar úszósport legendás alakjainak is lesz egy állandó otthona, ahol dicső tetteiknek méltó emléket állítanak. Százhalombatta lesz 2013. november 16-tól a magyar Fort Lauderdale. Ez az a floridai város, ahol a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnoka áll. Itt mutatják be a világ legnagyobbjait – köztük több mint két tucat honfitársunkat – és relikviáikat, míg a százhalombattai Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont tetőtere a magyar úszódiadalok múzeuma lesz.

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokába minden esztendőben hat sportolót iktatnak be. Általában ketten posztumusz kapják meg az elismerést, négyen pedig az élő legendák közül kerülnek be a panteonba. A Magyar Úszó Szövetség november 12-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyéniben ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina és a négyszeres ötkarikás aranyérmes Darnyi Tamás mellett Hargitay András háromszoros világbajnokot, az edzők közül Kiss Lászlót – a válogatott jelenlegi szövetségi kapitányát –, posztumusz pedig a honi úszósport első olimpiai bajnokát, Hajós Alfrédot és Széchy Tamás mesteredzőt szavazták be a hírességek csarnokába. A kuratóriumot Gyárfás Tamás vezeti, tagja Vezér Mihály polgármester és Szél Pál, az önkormányzat sportbizottsági elnöke is. A beiktatási ünnepséget szombaton (november 16-án) tartják Százhalombattán, ahol csütörtöktől rendezik meg a három napos rövidpályás országos bajnokságot. A már hagyományos színhelynek számító uszodában szinte a teljes honi élvonal felvonul, még a rövidpályás világkupa-sorozat záróversenyéről, Pekingből hazatérő vb- és Eb-aranyérmes Hosszú Katinka, valamint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel is bekapcsolódik az OB küzdelmeibe.


Bőséges versenyprogramot bonyolít le a 25 méteres medencébe kiírt bajnokságon az olimpiai ezüstérmes, sokszoros vb- és Eb-győztes Cseh László, aki a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a váltók mellett várhatóan hét egyéni számban indul. Az OB-t fontos állomásnak tartja a decemberi, dániai rövidpályás kontinensbajnokság előtti felkészülésben.


Ami a programot illeti, minden nap délelőtt 9.30 órától zajlanak az előfutamok, a döntőket pedig csütörtökön és pénteken 17, szombaton 15 órától tartják. A bajnokságról a szövetség most indult televíziója, a MÚSZ TV a szövetség weboldalán végig egyenesben közvetít.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák