Közel egy év után nyugvópontra jutott annak a két százhalombattai társasháznak az ügye, amelyek formai hiba miatt csúsztak le a támogatott felújítási pályázat állami részéről, összesen 27,5 millió forintról. Az önkormányzat segítségének köszönhetően sikerült kifizetni a kivitelezőt, a közös képviselő pedig, aki a mulasztást elkövette, ingyenmunkával kárpótolja a tulajdonosokat.
Fazekas Csaba, a százhalombattai Cerberus Társasházkezelő Iroda munkatársa először 2008-ban nyújtott be úgynevezett egyharmados pályázatot az általa képviselt Bolyai János utca 1-9. és Kodály sétány 30. alatti társasházak komplett energetikai felújítása érdekében. Abban az évben azonban az önkormányzat nem támogatta a beruházásokat, a következőkben pedig az állami egyharmad hiányzott. Végül 2011 elején érkezett meg a jó hír: biztosított a pályázati támogatás, elindulhat a megvalósítás. Időközben azonban a korábbi ÉMI Kht-től a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kht-hoz (NKEK) került az egyharmados pályázatok állami ügyintézése, és az illetékes szakminisztérium is átalakult. Ezzel együtt módosult a hivatalos eljárás menete. Ezzel magyarázza Fazekas Csaba, hogy félreértelmezett egy fontos határidőt.
Azt gondolta ugyanis, hogy az állami támogatási szerződést csak akkor kell visszajuttatnia az NKEK-ba, ha minden egyéb szükséges dokumentum – például a hitel- és az önkormányzati szerződés is – kompletten elkészült. Tévedett, s miután a kérdéses papír nem érkezett meg határidőre az NKEK-hoz, a Bolyai utcai társasház 18 és a Kodály sétányi társasház 9,5 millió forintos állami támogatását felfüggesztették, és a közös képviselő, valamint az önkormányzat minden igyekezet ellenére nem folyósították. A döntéssel a felújítás önkormányzati egyharmada is veszélybe került, hiszen azt állami támogatás hiányában nem lehet megítélni.
A pályázatok bonyolításával megbízott vállalkozó, Gyetvai Balázs nem vállalt felelősséget az okozott kár miatt, mert szerinte a dokumentáció elkészítése és beküldése kizárólag a közös képviselő feladata volt. Fazekas Csaba ezt a mai napig vitatja, de úgy nyilatkozott, vállalja a felelősséget, de az önkormányzati résszel együtt összesen 55 millió forintot természetesen nem tudja megtéríteni tulajdonosoknak. Mindeközben a felújítás már elkészült, a kivitelező pedig benyújtotta a számlát. Félő volt, hogy a társasházaknak a késedelmi kamatokat is ki kell fizetniük, miközben sok tulajdonos az egyharmados önrészt is csak nehezen vállalta.
Mint sok más esetben az elmúlt évek során, ezúttal is az önkormányzat sietett a krízishelyzetbe került társasházak segítségére. A képviselő-testület a pályázat önkormányzati egyharmadának megfelelő 29 millió forint vissza nem térítendő, valamint 14 millió forint visszatérítendő támogatást biztosított részükre az elvégzett felújításokra. A közös képviselő eredményesen tárgyalt a kivitelezővel a késedelmi kamatok elengedése végett, a tulajdonosok pedig lakásonként 20-50 ezer forintos plusz önerőt vállaltak a számlák kiegyenlítése érdekében. Attól függően, hogy hol milyen felújítás történt, 1000-2500 forinttal emelkedett meg a közös költség a képviselő baklövése miatt.
Ő azt ajánlotta a lakógyűléseken, hogy munkával kárpótolja a tulajdonosokat. A Kodály sétányon könnyebben, a Bolyai utcában nehezebben ment a megegyezés. Végül az elsőben 40, a másodikban 60 hónapig nem fogják fizetni a megbízási díját, és határozatok születtek arról is, hogy további követelést nem támasztanak felé.

