Ünnepvárás mikulásvirággal

  • img

November vége felé az év legkülönlegesebb időszakába lépünk. Hamarosan kezdődik az advent, az ünnepi előkészület ideje. Az adventi, illetve karácsonyi hangulat elengedhetetlen részei az élő növények, virágdíszek.  

Elsőként kiált utánunk a virágüzletek kirakatából a mikulásvirág. Népszerű cserepes dísznövény, november végétől az ünnepekig szebbnél szebb, különböző méretű és alakra nevelt példányokból válogathatunk, a nemesítéseknek köszönhetően már nemcsak pirosban, hanem fehéren, rózsaszínen, tarkázotton át a lilásbíborig kápráztatnak el bennünket. Igazi dísze a színes fellevél, melynek közepén ülnek jelentéktelen kis virágai.


Virágoztatása nem egyszerű, megfelelő szakmai felkészültséget és különleges körülményeket igényel, ugyanis rövidnappalos növény lévén a virágzati fellevelek csak akkor kezdenek el színesedni, ha a napi megvilágítás kevesebb, mint 12 óra, a virágok kialakulásához viszont ennél kevesebb kell. Ez az időszak fajtától függően 8-11 hét. Tehát ennyi időn át 12 óránál kevesebb ideig kaphat fényt, különben elmarad a virágzás, valamint a fellevelek színesedése. A sötétséget már egy utcai lámpa beszűrődő fénye is megzavarhatja. Kereskedelmi forgalomba már megfelelő érettségű növények kerülnek, melyeken már legalább egy-két virág szirmot bontott.


Melegkedvelő, fényigényes növény, egyenletes vízellátás mellett lombozata szép zölden megmarad, zöldnövényként nevelhetjük tovább. Vigyázzunk azonban, ha letörik egy ága vagy sérül a levele, mert tejnedvet enged, ami nemcsak ragacsos, de allergén is. Legnagyobb ellenségei a gyakori kiszáradás, amit túlöntözés követ. Lombvesztés a válasz. Ez egyenletes vízellátással elkerülhető, legjobb a reggeli órákban nem túl hideg vízzel öntözni, hiszen a nap folyamán ezt hasznosítani tudja, míg az esti locsoláskor a fényhiánya miatt nem működik a növény, csak megfullad.


Előfordul, hogy az egészségesnek látszó növény mégis szórja az alsó leveleit, ha hosszabb ideig erős napfénynek vagy fűtőtest melegének lett kitéve. Világos helyet igényel, de az erős napsugarakat nem kedveli, és a sugárzó hőtől is óvjuk! Lombhullással válaszol, ha megfázik. Már a vásárlásnál legyünk óvatosak, csomagolás nélkül ne vigyük ki szabadba a növényt! Hazaérve pedig ne csomagoljuk ki azonnal, hagyjuk, hogy fokozatosan alkalmazkodjon a lakás hőmérsékletéhez! A jól karban tartott, megfelelően gondozott mikulásvirág hosszan díszíti különleges színeivel az otthonunkat. (Fotó: maydreamsgardens.com)

 

Borostyán Virág

Százhalombatta, Ifjúság u. 3.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák