Idén is meglepetéssel köszönti a százhalombattai önkormányzat az időseket, az óvodásokat, iskolásokat, valamint a sérült fiatalokat. Az intézmények december 13-án kapják meg az összesen 3051 csomagot, amelyeket az óvodai és iskolai ünnepségeken osztanak ki a gyerekek között.
A 65 éven felüli városlakókhoz a közterület-felügyelők szállítják ki az ajándékot, minden helyszínen várakoznak, hogy a nehezen mozgó idősek is átvehessék a küldeményt. Összesen 2600 lakást keresnek fel, akiket nem találnak otthon, azok a Polgármesteri Hivatalban vehetik át a csomagot személyi igazolvány vagy meghatalmazás felmutatásával.
December 11-én reggel a Szent István téren Vezér Mihály polgármester gyerekekkel díszíti fel a város karácsonyfáját. December 12-én 15 órakor Óvárosban, a Szent László téren Pátkai Zsolt alpolgármester, december 17-én, 17 órától az Urbáriumban, a SZISZKI parkolójában Vezér Mihály polgármester, majd 18 órától Dunafüreden, a Napsugár téren Szél Pál képviselő várja karácsonyfa-díszítésre a városrész lakóit.



