A Decathlon sportáruház delegációja látogatott Százhalombattára január 21-én. A magyar és francia üzletemberekből álló küldöttség az együttműködés lehetőségeit keresi városunkkal.
A vendégeket Szél Pál, a sportbizottság elnöke, dr. Turbucz Sándor jegyző, Kiss László, az úszóválogatott kapitánya, valamint Szalai Attila, közrendi- és sporttanácsnok fogadta a város nevében. A francia áruházláncot Jean-Laurent Bocquillon, a Decathlon magyarországi igazgatója, Michel Kappler és Paulo Piccu, a Nabaiji úszófelszerelés márka kereskedelmi igazgatói, Pósfai Gábor ügyvezető igazgató, Cserhalmi Zsolt, a budaörsi áruház igazgatója és Csekő Ádám, a vízisportok területének igazgatója képviselték.
A sportáruház úszómárkájának képviselői elsősorban Kiss Lászlón keresztül a magyar úszósportról szerettek volna információt szerezni. Érdeklődésükre a szövetségi kapitány egyrészt arról tájékoztatta őket, hogy a válogatott évekre elkötelezte magát egy másik sportmárkával, de a vendégek figyelmébe ajánlotta a soha nem látott mértékű dotációt, ami az öt kiemelt csapatsport mellett, tizenhat egyéni sportágat – köztük az úszást is – érinti. Az évi 1 milliárd 700 millió forintos összeget a klubok elsősorban versenyeztetésre, edzőtáborokra és felszerelésekre fordíthatják. A támogatás célja a jelenleg bajnokságokon induló összesen 5000 fő duplájára emelése, valamint a szabadidős úszók 25-30 ezer főre növelése. Kiss László megjegyezte, a példakép Hollandia, ahol – annak ellenére, hogy területileg kisebb ország – százezer úszót tartanak nyilván.
A szövetségi kapitány ismertette, milyen nagyobb úszóesemények várhatók a közeljövőben Magyarországon, kiemelve a 2017. évi Junior Úszó Világbajnokságot és 2021-ben a Vízisport Világbajnokságot.
Az áruház küldöttsége érdeklődést mutatott az úszósporton kívül más olyan tömeges megmozdulások iránt is, ahol képviseltethetnék magukat városunkban. Szél Pál a Rövidpályás Úszó OB mellett kiemelte a Matolay Elek Emlékversenyt, a judo és a lövész magyar bajnokságokat, amely rendezvényeknek rendszeresen városunk ad otthont. A kiemelkedő eredményeket felmutató sportcsapatok között példaként említette a rögbit, a kosár- és a kézilabdát.
Dr. Turbucz Sándor jegyző felvetette, hogy mivel Budaörs és Százhalombatta különböző térségekben fekszenek, hiába nem nagy a földrajzi távolság, a tömegközlekedés hiánya miatt sokak számára elérhetetlen innen az áruház. Azt ajánlotta a vendégeknek, fontolják meg egy üzlet kialakítását városunkban – ideszámítva a szomszédos települések lakosságát is. Emellett javasolja, hogy alkalmi standdal jelenjenek meg a nagyobb sportrendezvényeken, amikből igen nagy a kínálat Százhalombattán, méltón Nemzeti Sportváros címünkhöz.
Végül Szél Pál átadta a városban működő sportegyesületek képviselőinek elérhetőségeit és bemutatta a sportreferenst, Sleiszné Balogh Edinát a küldöttségnek. A találkozót követően a Nabaiji márka képviselői megtekintették az uszodakomplexumot és benne a helyi sportmúzeumot.













