Hét tó a város szélén

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Március 1-jétől újra lehet horgászni a Benta-tavakban, ahova január óta közel tíz tonna halat telepítettek.

A két nagyobb és öt kisebb vízben jelenleg 1,5-2 kilogrammostól egészen 15 kilogrammos méretig találhatók pontyok, amurok, kisebb számban süllők. Az üzemeltető Benta Tavak Kft. vezetője, Freész Péter elmondta, a jövőben ragadozóhalakkal is bővítik a kínálatot. Céljuk, hogy a vonatkozó környezetvédelmi törvények figyelembevételével, minél szélesebb halválasztékot biztosítsanak a horgászoknak.


Az elmúlt néhány évben visszaesett a horgászat népszerűsége, hiszen nem olcsó, de az új tulajdonos bízik benne, hogy fordul a kocka. Fontos tudni, hogy ezeken az úgynevezett "magánvizeken" is szükség van horgászengedélyre, itt is kötelező igazolni a vizsgát és rendelkezni kell érvényes éves állami jeggyel.


A tavak környezetét fák, bokrok és virágok telepítésével is gazdagítja majd az új tulajdonos. Felújítják a kiszolgálóegységeket és a tavak körül olyan területeket kívánnak kialakítani, ahol azok a családtagok is találnak elfoglaltságot és jól érezhetik magukat, akik nem pecáznak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák