Előzetesben az érdi kettős gyilkosság gyanúsítottja

  • img

Sajtóértesülések szerint féltékenység állt a hátterében annak a brutális kettős gyilkosságnak, amelyre Érden derült fény május 16-án. A Pest Megyei Rendőrfő-kapitányság még aznap előállított egy 41 éves budapesti férfit, akit az elkövetéssel gyanúsítanak. A bíróság vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte.  

Sajtóértesülések szerint a tettes a meggyilkolt nő élettársa volt, a VII. kerületben laktak. Az asszony azonban közelebbi kapcsolatba került a másik áldozattal, és ezt megtudta a gyanúsított. Csütörtökön összevesztek, a nő Érdre ment a férfihoz, élettársa pedig, aki állítólag büntetett előéletű, követte őt.


Az érdi házban péntek hajnalban tűz ütött ki, a tetőtér égett. A tűzoltók megfékezték a lángokat, ám az egyik helyiségben két holttestet találtak. Nem sokkal később bűnügyi helyszínelők érkeztek az épülethez, mivel felmerült a gyanú, hogy bűncselekmény történt. Az értesülést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette.


Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő pénteken délután elmondta: az orvosszakértő egyértelműen megállapította az idegenkezűséget. A férfi fejére baltával sújtottak le, a nőt pedig összeszurkálták, majd az elkövető feltehetően felgyújtotta a lakást, hogy eltüntesse a nyomokat. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást - akkor még - ismeretlen tettes ellen.


Az adatgyűjtés eredményeként még pénteken, fél tizenegy körül elfogták Budapesten a női áldozat élettársát, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vettek. (Fotó: www.police.hu)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák