Az 1-es iskola, a Kőrösi és a SZISZKI után a Barátság Kulturális Központ és a Polgármesteri Hivatal tetejére is napelemek kerülnek Százhalombattán. A pályázati támogatással megvalósuló beruházás olcsóbbá és környezetbaráttá teszi az intézmények energiaellátását.
A százhalombattai önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretében nyújtott be pályázatot három iskola, valamint a Polgármesteri Hivatal és a Barátság Kulturális Központ energetikai korszerűsítésére. A Kőrösi, a Széchenyi és az 1-es iskola pályázatát tavaly 100 százalékos támogatásban részesítették, a másik két épületről szóló döntést pedig fél évvel később hozták meg.
Ezeket 68,8 millió forintos európai uniós támogatással korszerűsíti az önkormányzat, amely 9 millió forintos önrésszel egészül ki – tájékoztatott Böjti Ferenc beruházási csoportvezető.
A fotovoltaikus elv alapján működő "háztartási méretű kiserőművek" (HMKE) 50 kilowatt névleges teljesítményűek. Fizikai reakció során alakítják át a Nap sugarait közvetlenül elektromossággá. A hozzáértők szerint a fotovoltaikus rendszerek jelentik a jövő energiáját. A Nap ugyanis egy óránál rövidebb idő alatt annyi energiát sugároz a Földre, amennyit bolygónk lakossága egy év alatt használ fel.
A változó hozzáállásnak köszönhetően az egész világon egyre nagyobb teret kapnak a megújuló energiaforrások, amelyek hozzájárulnak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenéséhez és gyártásuk, beszerelésük a munkaerőpiacra is pozitívan hat. A fotovoltaikus rendszerek előnye nemcsak az, hogy széles körben alkalmazhatóak, hanem, hogy a legtisztább és leginkább környezetbarát módon termelnek.
A százhalombattai közintézmények tetejére telepített panelekben egyenáramot generál a napsütés, amelyet az épületekben elhelyezett inverter alakít váltóárammá. A fel nem használt energiamennyiséget a hálózaton keresztül átveszi az ELMŰ, a különbözetet úgynevezett "ad-vesz" óra rögzíti.
A kiserőművek az épületek elektromos igényének ötven százalékát fogják biztosítani, amely az öt intézmény esetében éves szinten összesen 2 millió forintos megtakarítást jelent.
A három iskolában hibátlanul működnek a HMKE-k. Az energiatermelést és felhasználást az interneten követik nyomon a hivatal szakemberei. A művelődési házban és a hivatalban szeptember végére kell befejezni a beruházásokat, jelenleg a berendezések beszerzése folyik. A hazánkban telepített HMKE-k 95 százaléka Kínából érkezik, ezek ugyanis jó minőségű és kedvező árú termékek.
Böjti Ferenc elmondta: folyamatosan figyelik az újabb pályázati lehetőségeket, mert az önkormányzat szeretné a többi iskola, valamint az óvodák energetikai rendszerét is megújítani.










